A hosszútávfutó házassága

Lázár György írása

Salpeter, Chemtai és közös fiuk, Roy. - fotó: Nir Keidar

Hamupipőke-történet ez a javából, ahol a végén minden jóra fordul, és a szerelemesek nemcsak megtalálják egymást, de vágyak is teljesülnek.

Lonah Chemtai 27 éves hosszútávfutónő ott van Rióban az olimpián, Izrael államát képviseli a női maratonban. Nem mindennapi történet az övé.
Lonah egy piciny nyugat-kenyai faluban született.  A fiatal lány 2009-ben érkezett Tel Avivba mint a kenyai követség háztartási alkalmazottja, a nagykövet gyerekeire vigyázott.

Mindig szeretett futni, jó atléta volt, de csak Izraelben kezdett komolyabban edzeni. Különösen azután, hogy találkozott az izraeli Dan Szalpeterrel, aki négy évvel idősebb nála, és korábban versenyszerűen futott, majd edzősködésre adta a fejét. Elkezdett foglalkozni Lonah-val, együtt edzettek.

A közös tréningből szerelem lett, és két évvel ezelőtt aranyos kisfiuk, Roy is megszületett.  A pár Kenyában összeházasodott és Izraelben, Netanja közelében, Januv mosávban telepedtek le.

Chemtai eredményei nagyot javultak, ideje feljogosította volna az olimpiai részvételre is, de a nevezéshez izraeli állampolgárságra volt szüksége. Többször kérvényezte azt, de mindig elutasították.  Egyszer az volt az indok, hogy a bürokraták állítólag nem értették Chemtai kenyai akcentussal fűszerezett angol kiejtését. A világhírű izraeli bürokrácia mellett sokan rasszizmust is feltételeztek. Nem alaptalanul. Chemtai férje azt nyilatkozta a Times of Israelnek, hogy a hatóságok mondvacsinált indokokkal gördítenek akadályokat felesége ügye elé; sógornője pedig arról panaszkodott, hogy családjuk rasszista megjegyzéseket is kapott.

Chemtai férjével
Chemtai férjével

Az ügyet a média is megszellőztette és végül Arje Deri belügyminiszter megelégelte a huzavonát. Személyesen avatkozott be, és csodák csodájára Chemtai napokkal az olimpiai nevezések lezárása előtt megkapta az izraeli állampolgárságot. Sőt, az Izraeli Olimpiai Bizottság jóváhagyta részvételét a játékokon. Érdemes megjegyezni, hogy Deri belügyminiszter az ultraortodox Sasz párt vezetője.

Chemtai most Rio de Janeiroban kizárólag a női maratonon indult, de már tervei vannak a 2020-as, Tokióban megrendezendő olimpiára is. Ott tízezer méteren is szeretne elindulni Izrael színeiben.

Sok sikert kívánunk neki!

Lázár György – Szombat

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSSzombat magazin