Shakespeare is megirigyelhetné – Netanjahu előadása

Benjámin Netanjahu

Jeruzsálemben, a miniszterelnöki hivatalban egy izgatott, fergeteges, erős, merev, éles, igazáról meggyőződött, csak az erőben bízó, megalomán és narcisztikus hajlamú, arrogáns, nagyképű és számkivetett ember ül.

Ez az ember tele van ellentmondásokkal, és persze ilyen benyomást is kelt. Jóban-rosszban erős benyomást kelt. Ezt az embert bibliai vagy Shakespeare-i fájdalmak, királyi, vagy császári, drámai elemek alkotják: a feleség (akit nem említ), az apa árnya, testvérbátyja elvesztése.

Az elfogadottnál sokkal inkább ideológiai erő mozgatja, ideológiája merev és szélsőséges. Soha nem teszi számára lehetővé kompromisszum kötését a számára fontos ügyekben.

A miniszterelnöki hivatalban egy Izraelre tragédiát hozó ember ül: nem az általában neki tulajdonított cinizmusa miatt, hanem az ideológia miatt. Én személy szerint többre tartom a merev ideológusokat az üres cinikusoknál.

Csak ennyit szabad elmondani: Benjámin Netanjahu tegnapelőtt vendégül látta a Háárec szerkesztőségét egy négy órán át tartó, zárt ajtók mögötti beszélgetésre, melyen szünet nélkül beszélt.

netanyahu1A „beszélt” visszafogott és minimalista leírás: Netanjahu szónokolt, térképeket, táblázatokat és jegyzőkönyveket mutatott be. Maga is ábrákat rajzolt hosszúkás arcával és verejtékezett, csapkodta az asztalt, felemelte, lehalkította a hangját, előre és hátra hajolt, fel és alá járkált a tanácsteremben, írt a táblára és letörölte. Egyszer olyan viharosan közeledett Oded Basarat kollegámhoz, hogy aggódtam épségéért. Az egyik pillanatban valaki könnyeket látott a szemében.

Ez volt Netanjahu előadása, eredeti színházacska, egy karakterszínész egyszemélyes előadása, aki nagyon tehetségesen azonosul az eljátszott karakterrel, és legalábbis a nézők egy része hisz neki – legalábbis az idő egy részében.

És talán egy hatásos evangélista prédikátor is. Az alagutakkal kezdett, unalmasabb gazdasági eredményeivel folytatta, míg el nem ért politikai művészetéhez. Crescendóval végződött, mint minden jó színdarab: a halott testvérről szóló monológgal. Függöny. Az energizer ülve marad székén, magányos és kimerült, hogy is ne lenne az.

netanyahu2Jeruzsálemben, a miniszterelnöki hivatalban egy olyan ember ül, aki csak államának erejében bízik. A gyengeség számára pusztulás. Erkölcs, értékek, igazság – nem gondolkozik efféléről. Világhatalomként mutatja be országát, a fegyverekben, a kibernetikában, a hírszerzésben, a vízben – miben nem, és ugyanazzal a lélegzettel részletezi a létére leselkedő veszélyeket a gázai mezítlábas hadseregtől (a levegőben, a tengeren, a földön és a föld alatt), a Hezbollahtól, Irántól, sőt még az erdőtüzektől is.

Ezt az ellentmondást nem lehet összebékíteni. Nem hisz semmiféle békében a palesztinokkal, már le is győzi őket új barátok segítségével kovácsolt szövetségekkel, a korrupt rezsimek vezetőivel, az arab országok változó fiaival – amíg csak egyet nem értenek a kérdés általa felajánlott nem-rendezésével, ami persze soha nem fog megtörténni.

netanyahu3A palesztinok sorsa a legkevésbé sem érdekli. Netanjahu nem szívesen háborúzik, ő talán Izrael valaha volt legháborúellenesebb miniszterelnöke, és a telepesek is nagyon kevéssé érdeklik, már ha egyáltalán. Csakis az erő: katonai, gazdasági és technológiai. A béke nem hoz semmiféle gazdasági hasznot Izraelnek – mondja. Mint minden kommandós veterán, egy fel nem nőtt gyermek: az elképzelései leragadtak az „egységnél”, némi MIT (Massachusetts Institute of Technology) beütéssel.

A világtérkép színesben: szinte az egész a kezünkben van. 144 politikussal rendezett találkozó után csak egy gond maradt, Nyugat-Európa. Az összes többi velünk van, vagy útban felénk. (Úgy tűnik, meglehetősen igaza van.)

Utána kimentünk, és elhaladt mellettünk az autója felé, felfedve egy félig elrejtett szivart, viccelődve magán.

Netanjahu itt marad. Figyelembe véve a leváltására törekvő jelölteket, még vissza fogjuk sírni.

 Háárec/Izraelinfo