A szennyvíztisztítás után megmaradó iszap tengerbe bocsátása a Földközi-tenger szennyezésének egyik legfőbb okozója. Mostantól az Izraelben keletkező iszap egyharmada naponta 450 tonna mennyiségű műtrágyává alakul át.
Jelenleg a Rison Leciontól nyugatra lévő szennyvíztisztítóban megmaradt iszapot teljes egészében a Földközi-tengerbe engedik. Év végéig felhagynak ezzel a gyakorlattal, és a szennyezőanyagot szárazföldi kezelésre adják majd át.
A Környezetvédelmi Minisztérium augusztusban megjelent jelentése szerint 2015-ben 39 ezer tonna iszap folyt a tengerbe a fentebb említett szennyvíztisztító telepről, ami a városi szennyvíztisztítók iszapjának mintegy harmada. A fennmaradó kétharmadot mezőgazdasági célra használták fel.
Baktériumok fogják felemészteni az iszapot az erre a célra kialakított létesítményekben, aztán az iszap szárítási folyamaton megy majd át. A végső termék napi több száz tonna mezőgazdasági műtrágya lesz, amit ingyen fognak átadni a gazdáknak és termelőknek. Ugyanakkor a tisztító folyamat során metángáz is képződik, amit a tervek szerint energiatermelésre hasznosítanak.
Háárec / Izraelinfo
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője