Iráni vezérkari főnök: fegyverkezéshez vezethet az amerikai-izraeli katonai segélyprogram

Az Izraelnek nyújtandó 38 milliárd dolláros amerikai katonai segély csak megerősíti Irán eltökéltségét hadserege fejlesztésére – figyelmeztetett szerdán az iráni vezérkari főnök.

“A bűnös Egyesült Államok legutóbbi döntése, amelynek értelmében katonai segélyt nyújt a bitorló cionista rezsimnek, csak megerősíti elhatározásunkat védelmi képességeink növelésére” – mondta az iráni állami televízió által közvetített beszédében Mohammad Hosszein Bageri. “Az Egyesült Államok, a cionista rezsim és a terroristák támogatóinak végső célja, hogy Izrael hasznára szétrombolják Szíria és Irak infrastruktúráját” – tette hozzá.

A vezérkari főnök az iraki-iráni háború (1980-88) kezdetének 36. évfordulója alkalmából rendezett teheráni katonai díszszemlén mondott beszédet. Az iráni hadsereg szinte teljes fegyverarzenálját felvonultatta: rakéták, harckocsik, tüzérségi eszközök, harci repülők és a nemrég beszerzett, orosz gyártmányú S-300-as rakétavédelmi rendszer darabjai várták az érdeklődőket.

Közszemlére tették azt a 750 kilométer hatótávolságú, több robbanófejes rakétát is, amely Ali imám (a síiták körében nagy tiszteletnek örvendő 10. imám) kétágú kardja után a Zulfikár nevet kapta. A rakétahordozó gépjárművön Ali Hamenei legfelsőbb vallási és politikai vezető 2013-ból származó Izrael-ellenes idézete díszelgett: “A cionista rezsim vezetőinek egyetlen rossz lépésére az iszlám köztársaság a földdel teszi egyenlővé Tel-Avivot és Haifát”.

Az Egyesült Államok az előző héten Izraellel szokatlanul nagy értékű biztonsági szerződést írt alá, amelynek keretében az izraeli hadsereg tíz éven keresztül 38 milliárd dollárt kap majd.

Irán nem ismeri el Izraelt, és támogatja az Izrael ellen harcoló csoportokat, például a Hamász palesztin, vagy a Hezbollah libanoni szélsőséges szervezetet.

Egy másik ünnepségen, Bandár Abbasz kikötővárosában Irán hadihajóit, helikoptereit és tengeralattjáróit vonultatta fel, de több más tartományi központban is felvonulást tartottak – jelentette a helyi média.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.