Bozóttűz

A Zakinál

A Természet és Parkok Hatósága újabb értesítésig lezárta a Zaki nevű (zöld jelzésű, 1567-es számú) túraútvonalat a Kineret melletti Batéha természetvédelmi területen. A néhány héttel ezelőtti bozóttűz sok fában tett kárt, melyek kidőlhetnek, tehát veszélyes most arra kirándulni.

Vasárnap a környéken jártam, egy hosszú és unalmas napon próbáltam pár csöndes percet lopni magamnak. Elfeledkeztem róla, hogy nemrég ott tűz volt – és még a kormos föld fölött virágzó nyurga tengeri hagymák sem tudtak felvidítani.

Másnap az egyik természetjáró fórumon vigasztalt egy kutató (nem csak engem):

“Ne szomorkodj, minden rendben, még akkor is, ha a tüzet emberek okozták. Nagyon gyorsan helyre fog állni minden, a föld nedvességtartalma ott magas, a nád máris méteres. Csak arra kell vigyázni, hogy az emberek ne menjenek rá a leégett földre, mert ez az első esők megérkezésekor fokozza a természetes erózió mértékét.

Sajnos úgy neveltek bennünket, hogy a tűzben nagy katasztrófát látunk (fekete = csúnya, zöld = szép). A valóságban az izraeli és a földközi-tengeri táj már évezredek óta átéli ezt, s mivel nálunk nincs természetes bozóttűz, így valamennyit emberi kéz okozta. Nagyon sok esetben a tűz jót tesz: tápanyagokat szabadít fel, melyek a talajba jutnak, és megnyitja a zsúfolt növényzetet, legalább egy időre. Két év alatt általában helyreáll minden, feltéve ha odafigyelünk, hogy közben ne történjenek ott butaságok.”

Ezeket olvasva eszembe jutott, hogy a Batéha másik csücskében történt májusi tűzeset óta nem jártam arra. (Akkor írtam is róla, és azóta is sűrűn gondolok ott tanyázó kis ismerőseimre, a szirtiborzokra.) Még aznap pár perces kerülőt tettem arra.

A tűz nyomai természetesen jól látszanak, a fák egy részét ki is kellett vágni, és látogatásom idején éppen a további veszélyt jelentő ágakat vágták. Ezzel együtt a pici tó körül már embermagasságú a friss nád, az aljnövényzet és a bokrok, még a fák egy része is zöld. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor a távolból az orrom elé pillantottam: tőlem pár méterre egy szirtiborz lapult a még kormos sziklákon. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban… én még boldogan fel is kiáltottam, de amikor felemeltem a mobilomat, hogy lefényképezzem, az már túl sok volt neki, felhangzott a jól ismert vészfütty, és társai a sziklákon átrohanva villámgyorsan biztonságba vonultak.

(Elnézést a képminőségért… itt Izraelben mindig szembesüt a nap…)

A mosolyt azóta sem lehet letörölni a képemről. Örömteli beszámolómra vadiúj virtuális ismerősöm gondolom vidáman somolygott a profilképe alapján nem létező bajszába:

“Már több, mint egy éve egy ottani kutatáson dolgozom. Az aszály ellenére ott bőven van víz, ezért a növényzet gyorsan helyrejön. A tűz idején a nagyobb állatok üregeikbe rejtőznek, vagy elmenekülnek (az utóbbiak általában ingyen táplálékot jelentenek a ragadozók számára). Tehát nem kell aggódni, minden rendbe jön, s mint mondtam, csak arról kell gondoskodni, hogy az emberek ne lépjenek a még frissen leégett területekre.”

Jó kirándulást szukotra, vigyázzatok a természetre, és biztos, ami biztos: óvatosan a tűzzel!