Rászántam magam, hogy ellátogassak a nagy Tiv Taamba, kihasználva a pénteket, mert ilyenkor ez a húsz kilométeres táv a laza délutáni forgalomban csak negyed óra. A Tiv-Taam-lánc városi üzleteiben kevésbé gazdag a választék, és a metróépítkezések meg a parkolás lehetetlensége miatt problémásabbak. Mindig itt veszem a csirkét, mert csak itt kapható igazán megtisztítva, nem úgy, mint a többi izraeli üzletben, tépett indián fejdíszként égbe meredő tollazatmaradványokkal.
Már húsz éve háborgok, általában magamban, néha mégis kifakadva az ártatlan szemeiket értetlenkedve rám emelő orosz pultosoknak, hogy az én hitem szerint meg a tollas, tolltokoktól libabőröző csirke nem kóser. Azaz alkalmatlan az emberi fogyasztásra.
Régen elhittem a közkeletű helyi magyarázatot, hogy a csirke kóserságát biztosító folyamat miatt ilyen az izraeli szárnyas, de ez megdőlt számomra, mióta New York-i barátnőm felvilágosított, hogy az ottani kóser csirkék soha nem tollasak.
Tehát marad az izraeli hanyagság. Amit viszont megbocsájthatatlannak érzek fogyasztóként. A főleg női felhasználók pedig vagy órákon át szemöldökcsipeszeznek (a forró víz vagy a pergelés csak a nagyjával végez), vagy teljesen lenyúzzák a bőrt, de ez a sült és paprikás csirke esetében ugye lehetetlen. Kihagynám a lehetőségek sorából a gyanús, leégett gyufaszálcsonkokra emlékeztető tokmaradványokat viselő szárnyak-lábak tálalását.
Vajon valóban kóser lenne a toll fogyasztása a „halacha” szerint, csak szőröstül-bőröstül kóser a csirke? Vagy csak eltekintenek ezen „apró” hiányosságtól az ügy avatott vizsgálói?
Szerencsére Izraelben akad nem kóser üzletlánc is, a Tiv Taam viszont csak egyféle csirkét árul: a rendkívül zsírosat. Megteheti, hisz nincs konkurenciája. És ráadásul pár éve kiderült, hogy baromfijaik többsége romlott volt.
Mit tehet az az izraeli, aki nem akar tollas csirkét venni, és azt sem akarja, hogy az eleve adójából eltartott vallásos szervezetek a kósersági engedély ürügyén még egyszer, a baromfival ellentétben, alaposan megkopasszák?
Miért nem érvényesül az élni és élni hagyni demokratikus elve, és miért nincs a lakosság igényeinek arányában ilyen és olyan üzletlánc is?
Ezek a kérdések csak egy jéghegy csúcsai, hisz ott a hétvégén szünetelő tömegközlekedés (ok, kivétel néhány haifai busz), vagy hogy a nem megfelelő pedigrével rendelkezők nem házasodhatnak szabadon.
De bárhol is ragadjuk meg a problémát, fel kell emelnünk szavunkat, mert Izrael egyenrangúan minden állampolgáráé. Bátran vállalhatjuk hovatartozásunk alapjának mindazt, amit a hetven éve ismét létező ország létrehozott: a tudományt, a művészetet, a semmiből felépített virágzó gazdaságot, és nincs szükségünk ehhez semmilyen más hókusz-pókuszra.
Kár, hogy ennyire alapvető szabadságjogok mellett kiálló írás mellé is ki kell tennie majd a magára adó szerkesztőségnek, hogy az írás „egyedi véleményt fogalmaz meg és nem a szerkesztőségét”.
Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.
Festőművész
