A közös és a behatárolt izraeliség – III. rész

Professor emeritus Sammy Smooha írása

Közösség / Jason Taellious, Flickr

Az itt következő írás egy tanulmány harmadik része. Az előzményeket itt olvashatják:
I. rész: Mit jelent a társadalom kohéziója? Kik az izraeliek?
II. rész: Az izraeliek felosztása elkülönült csoportokra
A folytatást a következő napokban–hetekben, több részben közöljük. A tanulmány teljes formájában, héber nyelven, a megújuló „Alpaim” című kiadvány 2017 őszi számában fog megjelenni.

Közös izraeliség

De a mélyen elkülönült csoportokat elválasztó tényezőkön túl nem kevés közös dolog létezik közöttük. A közös izraeliség a következő központi alapelemeket tartalmazza: kulturális–vallási pluralizmus, demokrácia, jóléti állam, jellegzetes gondolkodási és viselkedési módok, az ország felosztásának elképzelése, az ország zsidó jellege és a héber nyelv.1

A kulturális–vallási pluralizmusról szóló konszenzust a haredikra és az arabokra vonatkozóan korábban említettük. Az állam – a társadalom támogatásával – nem asszimilálódott kisebbségként ismeri el a haredi és az arab kisebbségeket, és nem gyakorol feléjük asszimilációs politikát. Az állam teljes finanszírozású külön oktatásban részesíti őket, lehetővé teszi településeken és lakóövezetekben való elkülönülésüket, valamint a katonai és polgári szolgálat alól való felmentés kiváltságát nyújtja nekik. A vallásos nacionalista kisebbség sem áll asszimilációs nyomás alatt, saját maga integrációs tevékenységén túl.

A demokrácia a kulturális–vallási pluralizmussal együtt a közös izraeliség alappillére, melyek a legfontosabb eszközök Izraelben a nyugalom és az erőszakmentesség elérésére a többségi és kisebbségi csoportok közötti kapcsolatokban. A demokrácia a közös állampolgárságon alapszik, mely magában foglalja a sorsközösséget, identitást, jogokat, kötelességeket és az országhoz való hűséget. A demokrácia iránti elkötelezettség továbbá a változásokért folytatott küzdelem parlamentáris és parlamenten kívüli módját jelenti, a törvény és a közrend megőrzésével, az erőszak mellőzésével. S valóban, szinte nincs fizikai erőszak a négy törzs között Izraelben. Sok erőszak van az izraeliek és a palesztinok között, de nincs erőszak a népességi csoportok között a Zöld vonalon belül, ami megmutatja, hogy a demokratikus procedúrák iránti elkötelezettség minden izraeli számára közös gyakorlat. Ezzel együtt hangsúlyozni kell, hogy a demokrácia iránti elkötelezettség az izraeliek többsége számára gyakorlati és nem annyira elvi, s ez elsősorban igaz a jobboldal támogatóira általában, s különösen a haredikra. A demokrácia elfogadása stabil demokráciát biztosít, bár nem feltétlenül jó minőségben.

Az izraeliség tartalmazza az Izraelről mint jóléti államról szóló konszenzust. A széles társadalom és valamennyi része nemcsak támogatja a magas szintű jóléti állam gondolatát, de a szociáldemokráciát szorgalmazza, mely ellentétben áll az elit neoliberális ideológiájával és a kormány politikájával, mely aláássa a szociális szolgáltatásokat.

A közös izraeliségbe jellegzetes izraeli gondolkodási és viselkedési módok is fonódnak, melyek a népesség túlnyomó többsége számára elfogadottak. Ezek közé tartoznak a protestáns etika elvei (kemény munka, verseny, kezdeményezés, befektetés, vagyon felhalmozása, képzésre fektetett hangsúly), az erős családközpontúság (mely a szülések magas számában is megmutatkozik, átlagosan 2-3 gyermek/nő), a törvényekhez mint nem annyira kötelező normákhoz való hozzáállás, az intézményi ügymenettől és rendelkezésektől való gyakori eltérés, magas fogyasztás, nagyarányú nyitottság a média felé, nem formális emberi kapcsolatok, egyenes beszédstílus, magánélet tiszteletben nem tartása, durva és udvariatlan modor, alapvető biztonsághiány, poszt-traumás stressz-tapasztalat, a csoport saját erejébe vetett hit mentalitása stb.

Annak ellenére, hogy az ország felosztásának elképzelése központi vitatéma az izraeli politikában, ez a kétezres évek első évtizede óta a társadalom többsége számára konszenzussá vált. Ez nem egy konszenzus a sok közül, hanem alapelv, mely a következő nemzedékek számára meghatározza az izraeliség kiben- és mibenlétét. Ezzel együtt az ország felosztásának elképzelése nem érett meg igazi lemondások megtételére a palesztinokkal való megegyezés érdekében. A zsidók körében tulajdonképpen elutasítások sorának konszenzusában nyilvánul meg: nem az 1967-es határokhoz való visszatérésre, nem a visszatérési jogra, nem a telepek felszámolására, nem Jeruzsálem felosztására, nem a szuverén palesztin államra súlyos korlátozások nélkül. Mindehhez hozzá kell tenni a zsidók többségének hitét abban, hogy a Jordántól a tengerig terjedő terület kizárólag a zsidókhoz tartozik és a palesztinok nem eredeti lakosai, a palesztin fél nem partner a békére és nem lehetséges békét elérni a közeli években. Ez a negatív konszenzus közös jellemzője a zsidóknak úgy a jobboldalon, mint középen és a baloldalon. Az izraeli arabok elfogadják az ország felosztásának elképzelését, de nem azonosulnak a megvalósításával kapcsolatos zsidó elutasítások sorával.

Az ország felosztásának konszenzusa a legfőbb elv, a zsidó ország konszenzusának része. A zsidók, a haredikkal és az arab társadalommal együtt (kivéve az arab vezetést), elfogadják Izraelt mint zsidó többségű, héber kultúrájú, héber nyelvű és héber naptárral rendelkező országot. De csak a zsidók szeretnék megőrizni zsidó országként, s ennek érdekében komoly lemondásokra hajlandók, mint az ország felosztása és a demokrácia megsértése. Az arab állampolgárok többsége kiegyezik a zsidó országgal, bár nem igazolják és nem részesítik előnyben.

Végül az izraeliség magja, a héber nyelv. A nyelv nemcsak a kapcsolattartás kelléke, hanem a gondolkodás eszköze, jelképek gyűjteménye és a hagyományok elérhetősége. A héber nyelv nagy győzelmet aratott. Az izraeliek legszélesebb közös nevezőjét jelenti, akik többsége számára anyanyelv is. A haredik és az arabok használják és hatása alatt állnak. Elnyomja a haredik és askenáziak jiddis nyelvét. Már jelentősen megváltoztatta az arab állampolgárok arab nyelvét, annyira, hogy az izraeli arab nyelv ma az arab nyelvek között különálló nyelvnek számít.2

A szerző a Haifai Egyetemen a szociológia és antropológia szak professzora.
Fordította: Dar Sade
We would like to express our special appreciation and thanks to Professor Sammy Smooha for his permission to translate and publish this article.

A következő rész tartalmából:

A behatárolt izraeliség

A közös izraeliség valamennyi alkotóelemével együtt fontos, de behatárolt, s bővítésének lehetőségei elég korlátozottak. Közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy az izraeli állampolgárság érzése minden társadalmi csoport esetében gyengébb a valláshoz és a nemzetiséghez tartozás érzésénél, kivéve baloldali zsidók kis csoportját. Az akadályok, melyek gátolják az izraeliség bővülését és erősödését: a zsidók különleges karaktere, az ország és intézményeinek jellegében rejlő szerkezeti korlátozások, valamint az izraeli társadalmat alkotó közösségek jellemzőiből fakadó akadályok (mivel a haredik, a vallásos nacionalisták és az arabok nem asszimilálódó kisebbségek).

  1. סמי סמוחה, “האם ישראל מערבית?“, בתוך: ישראל והמודרניות: למשה ליסק ביובלו, בעריכת אורי כהן, אליעזר בן- רפאל, אבי בראלי ואפרים יער, שדה בוקר: מכון בן-גוריון לחקר ישראל, 2006 ,עמ’ 49-83.
  2. Muhammad Amara, “Hebraization in the Palestinian Language Landscape in Israel“, in Challenges for Language Education and Policy: Making Space for People, edited by Bernard Spolsky, Ofra Inbar-Lourie and Michal Tannenbaum, NY and London: Routledge, 2015, pp. 182-195.