Csak Ciszjordániában tartanak helyhatósági választásokat májusban, a Gázai övezetben nem

Palesztin választások - fotó: USAID / pixnio.com

A Palesztin Hatóság kormánya a radikális iszlamista Hamász uralta Gázai övezetben nem, hanem csak Ciszjordániában rendezi meg májusban a helyhatósági választásokat – jelentette az Al-Dzsazíra pánarab hírtévé honlapja kedden.

A palesztinok nemcsak területileg, hanem a hatalmi viszonyok révén is megosztottak: területeik közül Ciszjordániát a Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah pártja által irányított Palesztin Hatóság vezeti, a Gázai övezetet pedig a Hamász szervezet.

Utoljára 2006-ban tartottak egységesen választásokat mindkét területen, amikor a Hamász győzött. A Hamász 2007-es gázai hatalomátvétele óta számos alkalommal próbáltak sikertelenül egyezségre jutni, és ezúttal sem tudott a két frakció megállapodni a közös voksolásban.

Rámi Hamdallah, a Palesztin Hatóság kormányfője kijelentette, hogy “a Hamász elutasította a választások megrendezését”, és azokat csak hosszas késlekedés után, május 13-ra tűzték ki Rámalláhban. Ezért azokat csakis Ciszjordániában fogják megrendezni, a Gázai övezetben bizonytalan időre elhalasztották a szavazást.

A helyhatósági voksolást eredetileg tavaly októberre tűzték ki közösen, mindkét területi egységben, de a Hamász nem fogadta el az övezetben Abbász jelöltjeinek jelentős részét, és ezért meghiúsult az egységes megmérettetés.

Fazi Barhum, a Hamász szóvivője elítélte a rámalláhi bejelentést, mert az szerinte csak tovább mélyíti a két frakció ellentétét. Ciszjordániában utoljára 2012-ben voltak helyhatósági választások, amelyeket a Hamász akkor bojkottált.