Mi is emlékezünk

Holokauszt emléknap

Sosem feledjük őket - fotó: Gabi Berger
Sosem feledjük őket – fotó: Gabi Berger

Niszán hó 27-e a varsói gettó felkelésének évfordulója, egyben a holokauszt és a hősiesség emléknapja. Az Izraelinfo munkatársai is emlékeznek.

„Így jönnek le a zsidók a létráról”

Dédapám, Kohn Mór bádogos volt. Az ózdi acélgyárban dolgozott, ahol zsidóként még a magyar munkásnál is kiszolgáltatottabb volt. Abból az időből való történet: a gyár területén, magas létrán állva az egyik épület bádogos munkáján dolgozott, mikor gyári melósok előre megfontoltan nekihajtottak a létrájának. A zsidó embert, úgymond, „megtréfáljuk”. Leesett, súlyosan megsérült. A munkások megfenyegették, el ne árulja, mi történt, mert akkor őket kirúgják és éhen halnak. Nem is mondta el az igazi történetet; állítólag azt mondta, hogy „így jönnek le a zsidók a létráról”. 9 gyermeke volt, mindet elvitték munkaszolgálatra és haláltáborba. Egy részük túlélte. (…)

“Hát ezt még nem vitték el?”

Nagyhalász, 1944, vasárnap, a reggeli miséről hazafelé tartó társaság. Egy kendős öregasszony, kezében olvasó, kerítés mögül kitekintő nagyapámat észrevéve, így fordul a többihez: “Hát ezt még nem vitték el?”
Nem vitték el. Mert szalmakazlakban, pajtákban bujkált a szovjetek bejöveteléig. Ő megmenekült, nem úgy, mint idősebb nővére, Esztike néni, akit Nyíregyházáról egyenesen az auschwitzi gázkamrába deportáltak. Másik nővérét, Terike nénit és két lányát a pesti gettóban érte a felszabadulás, miután megszöktek egy halálmenetből.
Sokszor elképzeltem ezt a vasárnap délelőtti jelenetet. Hétéves apámat nagyapám mellett, a kerítés mögött. Mit érezhetett vajon? Vagy még ‘43-ban, első osztályos tanulóként, mikor séta közben szembejött velük egy osztálytárs kislány az apjával: a részeges, durva fickó csizmája szárát bottal ütögetve nótázta arcukba: “Éljen a Szálasi meg a Hitler, üssük a zsidót a bikacsökkel.”
“Mit ártott nekik szegény apám?” – teszi fel azóta is apám a kérdést, ha felmerül benne az emlék, ugyanazzal a tehetetlen fájdalommal, amit a gyermekéveiben átélt megaláztatások égettek belé. (Frank Péter)

“Vagány Mama”

A nagymamám sokat mesélt a bujkálásukról egész életében. Amit mindig szerettem a történeteiben, az egyrészt Mama hihetetlen vagánysága volt, másrészt az, hogy ő sokakkal ellentétben mindig arról mesélt, milyen jó emberek segítettek neki.
A vagányságáról az egyik sztori, hogy épp nem tudom ki nem tudom pontosan hol bújtatta őket, amikor is kiderült, hogy az is a gettó része lesz, szóval körbekerítették őt meg az anyukáját (az én dédnagymamámat). Mama ekkor úgy döntött, ideje a távozás mezejére lépni. Persze addigra már mindenhol katonák voltak, de ő egy ügyes csellel, mintha kintről, az utcából fordult volna, odament az egyik katonához,0 és útbaigazítást kért, hogy ő csak az xy utcát keresi, segítsen neki, hogy merre menjen. A fiatal srác persze készségesen segített a szép szőke, nagy kék szemű fiatal lánynak, és így szerencsére sikerült kijutnia a gettóból. (Szabó Orsolya)

“Szép kis bujkálás”

A minap baráti körben meséltem, hogy anyuék Pesten bujkáltak, 32-en befalazták magukat egy pincébe, két nagy család, összefogott az egész rokonság. Kérdezték: “Hol?” mire magátol értetődően rávágtam, hogy hát a Nagymező utcában. Mire kitört többünkből a nevetés: szép kis bujkálás ez, három sarokra a gettótól. Életemben először néztem erre így. Három sarok távolság olykor életet menthet. (Shiri Zsuzsa)

“Kétféle ember van: jó és rossz.”

23 alkalommal szúrtam kis fatáblát a birkenaui Mexikó barakk földjébe. 23 napot töltöttem az Élet Menetével Auschwitzban és Birkenauban. Próbálom elérni Sellyei Nagyi ott túlélt napjainak számát. Ő kicsit több mint 2 hónapot töltött ott két nővérével, Bellával és Irénkével. Lenke és Rózsi nővérei akkor már Palesztinában éltek. Andor bátyja Buchenwaldban volt. Sellyei Nagyinak Cica unokatestvére csempészett tűt, krumplit és amit még tudott, a Kanada barakkból. A Kanadában folyt az ételosztás, ott a legélelmesebbek dolgozhattak. A Mexikó a legrosszabb barakk volt. Ott konkrétan a földön feküdtek a csontra fogyott emberek naphosszat. Sellyei Nagyi a szlovák tudásának köszönhette, hogy a már régebb óta ott fogva tartott cseh diákoktól megtudta, hogy Auschwitz halálgyár. Később Cica izraelivé vált unokatestvérként sokszor látogatta Sellyei Nagyit Csehszlovákiában. Sellyei Nagyi is sokat járt Izraelbe, a ’60-as évek Csehszlovákiájából! Ha Cica jött, és mi is ott voltunk, “Magdikám, milyen szép az igazgyöngy nyakláncod!” felkiáltással azonmód leszedte anyukámról a láncát, és mint a világ legtermészetesebb ékét hordta saját nyakában azután. Cica nekem Cica néni volt mindig és tudtam, hogy fontos szerepe volt Sellyei Nagyi túlélővé válásában. Sellyei Nagyi szüleit, anyukám és Imi nagybátyám nagyszüleit, az én, Eszter nővérem és mind a négy unokatestvérem dédszüleit, Minát és Dávidot elégették. Reisz Sári, később Donáth Sári, vagy Šarlota Donáthová, az én Sellyei Nagyim Tisa Beávkor szabadult Auschwitzból, ezért nálunk ezen a viszonylag kis ünnepen mindenki böjtöl.

Sellyei Nagyi élete utolsó 18 évét félig béna testbe zárva élte, viszonylag korlátolt rövidtávú memóriával. Azt mondta Spielberg Soá filminterjú-sorozatában, hogy az ő üzenete a jövőnek az, hogy kétféle ember van: jó és rossz. Ezt szoktam írni az emlékére a kis fatáblára Birkenauban. A kedvenc Kiss József versét, az Anyaszívet, én is tudom fejből:

Egyszer egy legény az eszét vesztette,
– Hallga csak, hallga! –
Egyszer egy legény az eszét vesztette,
Szeretett egy asszonyt, de az nem szerette.

Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
– Hallga csak, hallga! –
Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
És hozd el a szívét ölbéli kutyámnak.

Ráállt a legény, hazament… megtette…
– Hallga csak, hallga! –
Ráállt a legény, hazament… megtette…
Megölte az anyját s a szívét kivette.

Hát amint vinné futva, iramodva,
– Hallga csak, hallga! –
Hát amint vinné futva, iramodva,
Felbukik és a szív elgurul a porba.

És amint gurul… egyszer csak fennszóval
– Hallga csak, hallga! –
És amint gurul… egyszer csak fennszóval
Ím hallja a legény, hogy a szív megszólal.

Megszólal a szív, sírva panaszosan
– Hallga csak, hallga! –
Megszólal a szív, sírva panaszosan:
„Jaj! – Nem ütötted meg magadat, fiam?”

(Vadász Éva)

Donáth Sári – fotó: Yuri Dojč