Vasárnap tartották a Jeruzsálem és Tel-Aviv között megépült gyorsvasút első próbaútját. A két nagyváros közötti utazás kevesebb mint fél órát vesz majd igénybe, miután a tesztelési folyamat befejeztével, a tervek szerint 2018 áprilisában, felavatják.

Ezúttal Jeruzsálemig indították a próbaszerelvényt, azzal a céllal, hogy a pálya és a hidak tartósságát ellenőrizzék, illetve a síneket rögzítsék.

A próbaszerelvény egy 1200 tonna súllyal megterhelt tehervonat volt, amely áthaladtával a síneket stabilizálja. A szakaszon az utasszállító vonat mindössze 28 perc alatt ér majd Tel-Avivból Jeruzsálembe, ami Iszrael Katz közlekedési miniszter nyilatkozata szerint „biztosítani fogja Jeruzsálem státuszát és azt, hogy az emberek élhessenek és vállalkozhassanak Jeruzsálemben, ami alapvetően megváltoztatja majd Jeruzsálem kapcsolatát egész Izraellel.”

fotók: képernyőképek / Mako

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSGlobes.co.il