Szombaton kora reggel, mikor a többiek még javában aludtak, Magival olajbogyószüretet mentünk fotózni a drúzokhoz. Egy beduin barátom könyörgött, hogy az ő szüretüket fotózzuk, de mondtam neki, hogy ha az ígéretemet megszegném, könnyen bicskát találnék a hátamban. És valóban, mikor emberem megtudta a másik ajánlatot, felháborodottan közölte velem, hogy a beduin az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozik, és udvariasan megfenyegetett, hogy ha hozzá megyünk, le fogja vágni a fejünket. Mármint a beduin. Most légy okos, Domokos…
Végül is a drúzokat választottuk. A legény kikötötte, hogy szigorúan csak férfiakat fotózhatok.
– És Magi, a feleségem, fotózhatja a nőket? – kérdeztem.
– Nem – felelte.
– Akkor a férfiakat sem fotózzuk – mondtam. – Vagy mindkét nem, vagy egyik sem. Hiába, nálunk egyenlőség van.
– Na jó, de csak Magi – tört meg végül. Naná, hogy én is fotóztam titokban a nőket. De a legtöbb nős fotót nem közlöm itt, hogy valamennyire tiszteletben tartsam vallásukat, miszerint tilos nőkről fotót közzétenni.
A fényképezés alatt félóránként kínáltak kardamomos török kávéval, záátáros pitákkal és süteményekkel. Ebédre már nem maradtunk ott, pedig erősen marasztaltak.
Zárt drúz család volt a fotóalany, nem nyíltak meg, nehéz volt őket „szóra bírni”, a nők a szó szoros értelmében menekültek a kamera elől. Valószínűleg héberül sem tudtak. Élmény volt közelről bepillantást nyerni egy régi világba. Mi is besegítettünk a munkába, gyakran felmásztam az olajfára, ott álltam a lomb közepén, míg a drúzok körülöttem lentről, vagy létrákon állva vakarták az ágakat. Úgy éreztem magam, mint egy drúz istenség, akit ilyen furcsán imádnak a hívek…
Kis időre a család részévé váltunk, ami óriási megtiszteltetés volt nekik. Nekünk nem kevésbé…
Na, így kell a nemzetek közötti békét, biztonságot, megértést, szolidaritást, tiszteletet, barátságot és hasonló jókat építeni, nem pedig tankokkal és elválasztó falakkal.
fotók: frankpeti
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
