“Salom.”
“Uvraha” – viszonozza kedélyesen a kisbolt eladója.
‘Salom uvraha’ – béke és áldás. Ez a nap is jól indul. Leveszem a polcról ami kell.
“Tizenegy” – mondja, majd mikor meglátja a hitelkártyát: – “csak harminc sekeltől fogadok el kártyát.”
“Miért?” – kérdem kíváncsian. – “Olyan sokba kerül az neked, ha én kártyával fizetek?”
“Fél sekel, plusz, minusz.. attól függ, melyik társaság.”
“De hát nem éri az meg neked még úgy is? Elszalasztol egy csomó vevőt, ha nincs náluk készpénz?”
“Vannak a közelben automaták.”
“Gondolod, hogy elmegy pénzt kivenni csak miattad? Bemegy helyette a következő üzletbe.”
“Váljék egészségére.”
“Nem értem. Lemondasz egy csomó bevételről, csak mert a haszon fél sekellel kevesebb, ha a vásárló kártyával fizet.” – Közben a pénztárcámban keresgélek – “Sajnos csak tíz sekelem van.”
“Tudom mit csinálok, ne aggódj” – mondja. Beüti az összeget, és elveszi a pénzt. – “Negyven éve viszem az üzletet, hidd el, értem a dolgom.”
“Te tudod.” – vonom meg a vállam.
“Várj csak!” – szól hirtelen – “Tízet ütöttem be tizenegy helyett.”
“Nu? Mondtam, hogy csak tíz van nálam.”
Tanácstalanul bámuljuk egymást egy pillanatig, majd némán nyújtom felé a hitelkártyát. Szó nélkül veszi le róla az egy sekelt.
Nem kérdeztem, megéri e neki.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
