Damaszkusz mellett csaptak le az izraeli gépek

Éjfél előtt nem sokkal Libanoni légteréből hat rakétát lőttek az izraeli légierő gépei egy Damaszkusz külvárosában található, régebben már többször megtámadott katonai létesítményre. A hat izraeli rakétából hármat kivédett a szíriai légvédelem, de három célba ért. Legutóbb pénteken vetett be Izrael rakétákat Szíriában, amikor egy Damaszkusztól tizenöt kilométerre, Al Kiszva város melletti katonai tábort lőttek, ahol mintegy ötszáz iráni katona elszállásolását és állomásoztatását tervezték a katonai hírszerzés szerint.  Az izraeli hadsereg  a szíriai polgárháború kitörése óta számos légicsapást hajtott  végre általában Iránból küldött, a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok ellen.

Izraelinfo logo

Bitánné nem tudott a hozzá került kétmillió sékelről

A rendőrség David Bitán feleségét, Hagitot arról faggatta, hogy miként és honnan került több részletben 7-8 évvel ezelőtt, férje eladósodásának idején kétmillió sékel a számlájára. Hagit Bitán azt állította, hogy semmiről sem tudott, férje kezelte pénzügyeit, és csak a nyomozók találták ki az egészet, ezek a pénzek nem is voltak a számláján. Előzőleg a tízes tévé szerint David Bitán is tagadta, hogy bármiféle kapcsolatban állt volna az ismert bűnözőkkel, akiknek lehallgatása a Likud koalíciós elnökéhez vezette a rendőrséget. Bitán ügyvédje azzal is megvádolta a bűnüldözőket, hogy csak a rendőrség elnémítását célzó „ajánlási törvény” törvény miatt vádolják védencét. A nyomozók viszont bejelentették, hogy stabil bizonyítékaik vannak Bitán ellen, amelyeket fejlett technológiai eszközökkel szereztek meg (magyarul lehallgatással). Szerdán folytatják a politikus kihallgatását. A tízes tévé esti híradójának magas rendőrségi források elárulták, hogy szerintük Bitán politikai karrierje véget ért, csak még nem tud róla, és hogy eddig csak az ellene szóló bizonyítékok ezredével szembesíttették.

Izraelinfo logo

Trump még nem döntött a követség költözéséről

Donald Trump amerikai elnök még nem döntötte el, hogy dacolva az arab világ várható felháborodásával Jeruzsálembe költözteti-e az amerikai nagykövetséget, vagy elhalasztja ezt a lépést. Egy amerikai törvény értelmében ha nem írja alá az újabb halasztást, akkor végre kell hajtani a térséget esetleg lángba borító irodaváltást. Washingtonban az is felmerült, hogy költözés nélkül bejelenti, hogy Amerika Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, de ez a deklaráció is erőszakos töntetéseket indíthat el szerte a Közel-Keleten.

Izraelinfo logo

Rendőri „vizsgálat” az ENSZ nagykövet ellen

Saj Nicán államügyész felkérte a rendőrséget, hogy indítson nyomozást Dani Danon, Izrael ENSZ nagykövete ellen. Danont egy tévés oknyomozó riport nyomán azzal vádolják, hogy közpénzek és általa vezetett alapítványok millióit jól fizetett állások, vagy legalábbis fizetések osztogatására költötte olyan Likud pártbéli hangadóknak és családtagjaiknak, akik aztán a Likud előválasztásán cserébe támogatták előkelő helyezését a párt listáján. Danon azt állítja, hogy törvényesen járt el.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.