Még mindig 20 fok alatt van Tel-Avivban, kár vacogni, irány a Holt-tenger vidéke. Ezúttal a déli csücskét nézzük meg alaposan, sőt még kirándulunk is egyet Szodoma hegyén Bibliával a kezünkben, hogy kiderítsük, valóban Szodoma hűlt helyén járunk-e? (Spoiler: nem mondom meg, olvassák csak el az egészet!)
Ma nem Jeruzsálem, hanem a déli részeken ingyenes hatos autópályán Arad felől közelítjük meg a Holt-tengert. A 31-es úton ereszkedünk le, és meg se állunk a Sáhár kilátóig, amit Arie Sáhárról, a Holt-tengeri Művek egykori igazgatójáról neveztek el. A nem kicsit fallikus szobor tövében nézzük meg alaposan a gyárépületeket, és nem baj, ha nem látjuk őket nagyon szépnek.
Hiszen rettenetesen rondák, és teljesen elcsúfítják a csodálatos sivatagi világot. A gyár esztétika értéke még a legkevesebb, az igazi baj a Holt-tengerre gyakorolt katasztrofális környezeti hatása, és az ország déli részére tett borzalmas, egyenlőtlenségeket fenntartó, monopólium-munkaadó jellegéből fakadó társadalmi hatása. De menjünk csak sorjában.
Egyszer régen, még a harmincas-negyvenes években, amikor kicsiben megindult a helyi ásványok kitermelése, még senki sem gondolta, hogy állam az államban kapitalista üzlet lesz a káliumból meg a brómból. Sőt, amikor Ben Gurion Izrael megalapítása után, az előző hetiszakaszban bemutatott Mose Novomejszkit kigolyózta az üzletből, akkor éppen az járt az eszében, hogy ne egy ember, hanem az egész nép jólétét szolgálják az Örökkévalótól kapott természeti kincseink.
Úgyhogy 1952-ben állami – és sok hasznot termelő, sikeres – vállalatot alapítottak. Sok pénzt hozott, tehát a kilencvenes években Avraham Baiga Shochat pénzügyminiszter,a Munkapárt politikusa irányításával gyorsan privatizálták (nincs jobb- vagy baloldali korrupció, csak korrupció van). Minek az a sok pénz az államkasszába? Baiga Shochat aztán politikai karrierje végeztével igazgató lett, ki gondolná, az Ofer testvérek birodalmában, a szabad piacon működő Holt-tengeri Műveknél.
A privát cégnél hamar átálltak a munkaközvetítő cégek dolgozóinak alkalmazására. Vége lett a tisztes megélhetést biztosító fizetések, a szociális jogok, a szabadságolások és más teljesen fölösleges, és egy csapásra megspórolható költségek több évtizedes időszakának. És ugyan nagyon kedvező feltételek mellett, és 2030-ig szerezte meg az Ofer oligarchacsalád a természeti kincsek kiaknázásának jogát, de nekik ez sem volt elég.
Úgyhogy alapítottak egy kínai leányvállalatot, annak adták el féláron termékeiket, és ezen árak után fizették be az államkasszába a kötelező százalékokat. Sajnos egy igaztalanul kirúgott, jogok nélküli alkalmazottjuk ezt megtudta, elmondta a csalafintaságot a médiának, sőt a pénzügyminisztérium fiatal, lelkes és tisztességes hivatalnokának, Jaron Zalihának is.
Ő ügyet csinált belőle, és az állam nevében kérte, ami jár. Zalihát persze kirúgták, minek ugrál, de hosszú pereskedés után – és Oferék bizonyosan jó ügyvédeket találtak képviseletükre – a bíróság kilencszázmillió sékel kártérítést ítélt meg mindannyiunk javára. Minden jó, ha a vége jó.
Vagyis mégsem, ezekben a napokban folynak a háttértárgyalások a jogok 2030 utáni meghosszabbításáról, és attól tartok, valaki megint jól fog járni. Hacsak nem a szombat esténként most már a Rothschildon zajló korrupcióellenes tüntetések nyomán változik valami.
Vigasztaljon minket, hogy régen sem volt minden fenékig tejfel, és erre itt van bizonyságnak tőlünk pár száz méterre a Szodoma nevű hegy. Teljesen fölöslegesen alkudozott Ábrahám a Jóistennel, tíz igaz embert sem talált a városban anno, tehát kénytelen volt lépni: „kén és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.” És mint tudjuk, sóbálvánnyá változtatta szegény Lótnét, aki pedig bizonyosan nem tehetett semmiről.
Ha már visszavarázsolni nem tudjuk, legalább nézzük meg közelről: a 90-es útról forduljunk be az Amiáz síkságra, és induljunk el jobbra, felfelé a Szodoma nevű hegyre. A hegy furcsa mód nem fehér, pedig belül tényleg sóból van. De a kiemelkedő sórétegben van öt százalék mindenféle hordalékanyag, és miközben az évente errefelé leeső alig pár milliméternyi csapadék a sót ugye feloldja, ezeket az egyéb anyagokat nem, és ezek a sóhegy tetején szilárd kérget képeznek. Ezen járunk.
Azonban a völgyekben összegyűlő eső nagyobb tömege végül is áthatol ezen a kérgen, és mégiscsak feloldja azt, 70-80 méteres szakadékokat, üregeket alkotva a hegy belsejében, mielőtt belefolyik a tengerbe. De évi 9 millimétert emelkedik a hegy, gyorsan menjünk, jövőre már nehezebb lesz megmászni.
És most jön a nagy titok: valószínűleg nem is itt volt a bibliai Szodoma, hiába ez a turisztikailag kiválóan csengő név, hiába a szoborféle Lótné képmásával. Ha komolyan vesszük a Biblia leírását, vagyis hogy szegény Lóték Szodomából menekülve a hegy felé futottak olyan negyven percig, de azt már nem érték el, és ezért Coar városban pihentek meg sötétedéskor, és elfogadjuk a szakemberek véleményét, hogy az egykori Coar a mai Safi Jordániában a tenger túloldalán, akkor bizony az igazi Szodomának valahol a Holt-tenger déli medencéje alatt kell lennie, és nem ezen a hegytetőn.
Már csak azért sem, mert csodálatos, édesvízben gazdag földet ír le az Ószövetség Szodomában, és ezen a sóhegyen olyan nincs, és az utóbbi pár millió évben nem is volt. Tehát a régészek úgy vélik, hogy Szodoma és Gomorra tragédiája egy korabeli földrengés és cunami lehetett, melyben a Holt-tenger maga alá temette ezeket a városokat. A déli medencék alatt kellene ásni, hogy szépen épségben előkerüljenek a három-négyezer éves települések maradványai, mint Pompejinél. És ezt az elméletet a tengeri üledékek elemzése is alátámasztja, mert éppen a Biblia jelezte időkben földrengést, természeti katasztrófákat jeleznek a rétegek.
De nem érdemes búslakodni, ha alaposan megjártuk az ál-Szodoma-hegyet, úgy elfáradunk, hogy nekünk már mindegy. És mellesleg a Biblia egyáltalán nem ír semmiféle szexuális vagy homoszexuális ügyről. Szodoma és Gomorra bűne a szöveg szerint a gonoszság, a gőgösség és az volt, hogy a jólétük ellenére nem segítették a szegényeket és a rászorulókat.
Legyen ez intő példa a jövőben mondjuk állami cégek privatizálásakor az új tulajdonosoknak, és mindazoknak, akik saját haszonszerzésükért elárulják hivatali esküjüket, és önérdekből cserbenhagyják azokat, akiknek az érdekeit valójában képviselniük kellene.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
