Történelmi látogatás: Vilmos herceg Izraelbe utazik

Fotó: tsaiproject / flickr

Vilmos cambridge-i herceg a brit királyi család első tagjaként hivatalos látogatást tesz Izraelben és a palesztin területeken a nyáron a Kensington-palota csütörtöki bejelentése szerint.

II. Erzsébet uralkodó unokájának rezidenciája és hivatala azt is közölte, hogy a brit trón majdani várományosa Jordániát is felkeresi az út során. Felesége, a harmadik gyermekükkel várandós Katalin hercegnő a tervek szerint nem tart vele.

A brit királyi család tagjai még nem jártak hivatalos úton a fennállásának hetvenedik évfordulóját idén ünneplő Izraelben.

A trónörökös, Károly herceg 2016-ban magánemberként vett részt Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök és államfő, Nobel-békedíjas politikus temetésén.

A Kensington-palota tájékoztatása szerint a palesztin területeken sem tettek még hivatalos látogatást a brit uralkodóház tagjai. 2007-ben II. Erzsébet unokatestvére, Gloucester hercege felkeresett egy szemklinikát Ciszjordániában.

A csütörtöki bejelentésre reagálva Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kiemelte Vilmos herceg útjának történelmi jelentőségét. Ugyanezt hangsúlyozta Reuven Rivlin államfő is.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szintén “fontos látogatásnak” nevezte a cambridge-i herceg útját.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI