Roni Alsheich országos rendőrfőnök beiktatásakor Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és Gilad Erdan belbiztonsági miniszterrel, 2015 - fotó: GPO

A rendőrség öt órán át egyidejűleg hallgatja ki Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és feleségét, Sara Netanjahut a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyében – jelentette a helyi média pénteken.

Reggel néhány tucat, Netanjahu lemondását követelő tüntető várta a rezidenciához érkező nyomozókat, akik a környező épületeken elhelyezett feliratokon a korrupt vezetők távozásáért demonstráltak. Benjámin Netanjahuhoz a rezidenciára mentek a rendőrök, Sara Netanjahut pedig a 433-as, fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó egység székházában hallgatták ki eskü alatt, gyanúsítottként.

Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész első alkalommal engedélyezte a házaspár egy időben történő kihallgatását, miután eddig ezt a más ügyekben szokásos rendőrségi eljárást megtagadta.

Mandelblitet ezért számos szakértő bírálta az izraeli médiában, azt állítva, hogy a kormányfő védelmében felrúgta a törvény előtti egyenlőség alapelvét, és lehetőséget teremtett a Netanjahu házaspárnak vallomásaik összehangolására.

Mandelblit Bezeq-ügyben megváltozott magatartását az is okozhatta, hogy a közelmúlt egyik botránya szerint az izraeli rendőrség azzal is megvádolta Nir Hefecet, Netanjahu korábbi kommunikációs igazgatóját, hogy 2015-ben, a főügyészválasztás előtt egy közvetítő révén felajánlotta Hila Gerstelnek, az állást megpályázó egyik bírónőnek a főügyészi hivatalt. Cserébe Gerstelnek vádemelés nélkül kellett volna lezárnia a miniszterelnök felesége, Sara ügyeit. Az izraeli médiában az ügy kipattanása óta többen is feltették a kérdést, hogy vajon Mandelblit hasonló feltételekkel nyerte-e el tisztségét.

A pénteki kihallgatáson a kormányfőnek arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy a médiaügyi minisztérium élén azért hozott-e a közérdekkel ellentétes, a Bezeqnek kedvező döntéseket, hogy cserébe a vállalat tulajdonában álló, népszerű Walla honlapon kedvezőbb színben tüntessék föl a Netanjahu házaspárt, valamint hogy hozott-e a céggel kapcsolatos döntéseket – ahogy a rendőrség véli – azután, hogy Saul Elovics főrészvényessel ápolt baráti kapcsolatai miatt ettől kifejezetten eltiltotta a legfőbb ügyész.

A rendőrség az előzetes információk szerint szembesíti az ügyben a médiaügyi minisztérium általa kinevezett és a hatóságokkal vádalkut kötött volt igazgatójának, Slomó Filbernek a vallomásával, valamint a Walla újságíróinak és szerkesztőinek tanúságtételeivel a legmagasabb szintekről érkező utasításokról.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint a rendőrség birtokában van egy hangfelvétel, amelyen Elovics nyomást gyakorol Ilan Jesuéra, a Walla volt főszerkesztőjére, hogy Netanjahu javára befolyásolja a honlap tartalmát. Ezen Elovics azt mondja, hogy Netanjahu “erőfeszítéseket tesz értünk, nekünk is erőfeszítéseket kell tennünk”.

Sara Netanjahut vélhetően azokról a mobiltelefonos üzenetküldő alkalmazáson küldött üzenetekről kérdezik, amelyekben újságcikkek tartalmát kéri számon Irisz Elovicson, a Bezeq-oligarcha egyik családtagján.

A Netanjahu házaspárral egy időben szintén kihallgatták a mintegy egymilliárd sékel értékben Netanjahu médiaügyi minisztersége idején kormányzati kedvezményeket kapott Saul Elovicsot, a Bezeq főrészvényesét, valamint Nir Hefec egykori médiaügyi tanácsadót.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.