Nem szeretnék itt az érték és elfogyasztott mennyiség viszonyáról értekezni. Maradjunk inkább annyiban, hogy nem az a legjobb, amit a legtöbben szeretnek. Sőt.
Ha szubjektív irányt vesz az írásom, villámgyorsan elveszítek egy csomó olvasót. Tovább ronthatom az arányt, ha a jazzről írok, és még tovább, ha arról az ágáról, ami érzéki élménnyé tudja varázsolni a szabadság és a rend viszonyát.
Hányan maradtunk?
Nektek, barátaim, most elmesélem, mit hallottam. Azért, hogy máskor ne maradjatok otthon. (Persze nincs “máskor”, az egy másik koncert.) Én előre szóltam!
Shay Hazan Quintetje rögtön az első számnál odacsapott a lovak közé. Öt érett muzsikus támadt ránk személyiségük minden erejével. A dinamika, a tempó, az energiáik nem engedtek kívül maradni. A Levontin 7 közönségét azonnal elkapta ez a turbolencia.
Van ennél feljebb?
A második darabon okosan leszálltak az infarktus-irányról. Érzékeny érintésekből líra épült. Abraham Tal különleges játéktechnikákkal megszólaltatott trombitájának hála, radikális, kemény líra, cáfolataként annak a tévedésnek, hogy az avantgarde csak pusztítás. Ölelés volt. Ha van női princípium a zenében, az akkor megszólalt.
Aztán feljött a színpadra a vendég: Michaël Attias altszaxofonos New Yorkból, és vele egy új szín került a palettára. Az egymást keresgélő hangszerek futamai után egyszercsak nekiindultak, újra magukkal rántva minket a vágtába. Tökéletesen épült a quintet Attias szólója köré. A következő közös számban Shay Hazan a bőgőt sintirre cserélte.
Ez a marokkói pengetős hangszer egy teljesen új irányt hozott. Haim Peskoff dobos kelet ritmusai készítették elő az Attias szólóját, aztán Eyal Netzer tenorszaxofonja is beszált. A népzenékből áradó archaikus tisztaság, a modern jazz formáival békében. A tökéletesen szerkesztett koncert tetőpontja volt ez. Ritkán hallható boldog örömzene! Még egy húzós darabot játszottak a vendég nélkül, aztán…
Régen éreztem már koncert után ezt a forró űrt: vége. A ráadás mindig olyan, mint egy pályaudvari búcsú: még itt van, de már vágtat kifelé, az, amit átéltünk.
Hát ennyi maradt belőle. Csak az a pillanat tud eltűnni, ami létezett.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
