Azt írja az újság… hogy Izraelben jelenleg kilenc egyetem és további ötvenhárom főiskola illetve tanárképző működik, összesen mintegy 309 ezer diákkal; közülük 64 ezer mesterfokozaton, 11 ezer pedig doktori fokozaton tanul. Mind a három szinten a diákok többsége nő, a férfiak kisebbségben vannak.

A felsőoktatási intézményeket, egy 1958-ban hozott törvény alapján, a Felsőoktatási Tanács felügyeli. A Tanács feladata a felsőoktatás irányítása és függetlenségének a biztosítása. A Tanács tagjainak kétharmadát mindig a tudományos teljesítményük alapján választják meg, ketten a diákok képviselői, míg a Tanács elnöke a mindenkori Oktatási Miniszter, jelenleg Naftali Bennett.

A Felsőoktatási Tanács keretében működik a Tervezési és Költségvetési Bizottság is. Ennek a legfőbb feladata, hogy teljesen különválassza a mindenkori kormány és a felsőoktatás közötti pénzügyi kapcsolatot. Ez a bizottság Izrael felsőoktatásra szánt éves költségvetését, beleértve a kutatásra szánt összegeket, kizárólagos jogkörrel osztja el az intézmények között, melyek azt saját belátásuk szerint használják fel.

A szigorú szabályozásnak és a sok tehetségnek meg is van az eredménye. Az izraeli egyetemek, az ország méretéhez képest, előkelő helyen szerepelnek a világranglistán.

2003 óta minden évben közzé teszik az úgynevezett “Shanghai ranking” listát, azaz a világ egyetemeinek egyfajta minőségi rangsorát. Ez az egyetemi rangsor, mely főleg a tudományos kutatás minőségére helyezi a hangsúlyt, objektivitásának és világos módszertanának köszönhetóen egyike a leginkább elfogadottaknak.

Nem meglepő módon az első helyeken az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság egyetemei állnak. A világ száz legjobb egyeteme közé a haifai Technion (77.), illetve a jeruzsálemi Héber Egyetem (95.) került be, mind a kettő jelentősen javított a tavalyi helyezésén. A Technion heyezését nagyban befolyásolta, hogy három kémiai Nobel-díjas is ott dolgozik, köztük a magyar származású Avram Herskó.

A rechovoti Weizmann Intézet és a Tel-Avivi Egyetem a legjobb 100-200. között szerepel. A Ramat Gan-i Bar Ilan és a Beer Seva-i Ben Gurion Egyetem a 400-500. között van. A Haifai Egyetem és az újonnan egyetemi státuszt kapott Ariel Egyetem az 500-1000. helyen szerepel.

Összehasonlításképpen, a magyar egyetemek közül 2018-ban egy sem került be a legjobb 500 közé, csak az 500-1000. helyen szerepel öt magyar egyetem. Tíz éve még három magyar egyetem volt a világ 500 legjobbja közt.

Az idei teljes Sanghai rangsor: https://www.shanghairanking.com/ARWU2018.html
A Times Higher Education rangsoráról itt olvashattok >>

A két évvel ezelőtti helyezésről itt írtunk:

Két izraeli egyetem a legjobb 100 között

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.