Azt írja az újság… avagy az iskola árt az Ön gyermeke egészségének

iskola okostelefon
Fotó: Intel Free Press / Flickr

Azt írja az újság… hogy a héten megkezdődött az iskolaév. Most, mikor végre megkönnyebbülten felsóhajthatnék, hogy a gyerekek a jövő nyárig legalább délelőttönként el vannak foglalva, a kezembe került néhány neves oktatásügyi szakértő véleménye az iskoláról. A meglátásuk szerint a gyerekek számára az oktatási rendszer majdnem olyan, mint az alkohol: öl, butít és nyomorba dönt – azzal a különbséggel, hogy közben nem ad semmilyen kellemes érzést.

A szakértők a következő főbb kifogásokat említették:

  1. Az iskola elsősorban az egyetemek felvételi szűrőjeként működik. Emiatt az iskola csak az osztályzatokról, dolgozatokról és az érettségiről szól.
  2. Az iskolai környezetben a túléléshez a gyerekek hazugságokra és csalásra kényszerülnek.
  3. A tanulókat hülyének nézik, akik nem tudják megérteni az összetettebb dolgokat.
  4. A tanórák és az órarend fogalmai a 19. századból valók, az egészet el kell törölni.
  5. A gyerekeknek mozogni és alkotni kell, az iskola berendezése ezt csak akadályozza.
  6. Az iskolai rendszer a félelemre és az engedelmességre épül, és így nem lehet ott nevelési és oktatási munkát végezni.
  7. A szülők is a probléma része, már semmit se várnak el az iskolától.
  8. Az iskola nem foglalkozik a gyerekek érzelmi életével és társas kapcsolataikkal, és ezáltal felerősíti az erőszakot.
  9. A tanárok beletörődtek a társadalomban elfoglalt alacsony státuszukba.

Mindezek után most mit tegyek? Tartsam itthon a gyerekeket, otthoni oktatásra? Vagy küldjem el őket jó pénzért demokratikus vagy Waldorf iskolába? Talán mégis a legjobb, ha ott maradnak, ahol vannak. Végül is a legfontosabb az, hogy az okostelefon mindig náluk legyen, akkor már mindent tudnak, ami az élethez kell.

És ráadásul egy finom diákcsemege recept.

Hozzávalók:

  • 120 gr méz,
  • 150 gr barna cukor,
  • 4 teáskanál brandy,
  • 120 gr keserű csokoládé,
  • 2 tojás,
  • 120 gr liszt,
  • 30 gr kakaópor,
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj,
  • 400 gr dió-mogyoró-mazsola keverék

Elkészítés:

  1. A mézet a barna cukorral és a brandyvel habzásig hevítjük.
  2. A forró masszát ráöntjük az összetördelt csokoládéra. Addig keverjük, míg a csokoládé felolvad, és krémes állagú lesz a massza.
  3. Mikor kicsit lehűlt, hozzákeverjük egyenként a tojásokat.
  4. A lisztet elkeverjük a kakaóporral, a fahéjjal, majd hozzáadjuk a csokis masszához.
  5. A végén belekeverjük a diós-mogyorós-mazsolás keveréket is.
  6. Kisebb püspökkenyérformát vajjal kikenünk, majd kekszmorzsával meghintünk, és úgy töltjük bele a formába a masszát.
  7. Alacsony hőfokon (130 Celsius-fok), 1,5 órán át sütjük a süteményt. Sütés végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e a sütinek.
  8. Kihűtjük és a formában hagyva, 2 órára hidegre tesszük dermedni.

Harapós demi-vierge, kinek a jelszava: a regényeket nem írni, hanem csinálni kell