Megfelelő stratégia-e számunkra, ha továbbra is ragaszkodunk az eddig bevált skatulyáinkhoz, vagy felfogásunk megváltoztatása kifizetődőbb-e számunkra?

Terrorcselekmény ismét. A hírközlő szervekben egy 20-as éveiben járó fiatal ember képe. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy áldozat, vagy ő maga az elkövető. Arcán kedves mosoly, miközben guggolva egy macskát simogat. További fényképek, és most már tudom, ő az, aki gyilkolt. Két ember halt meg, és hamarosan ő is a halottak közt lesz. Már nem is borsódzik a hátam, mint fiatalabb koromban szokott, hozzászoktam a halál gondolatához. A Facebook-on a magyar gyorshírhez, egy magyarországi újságíró barát igazítja ki a tudósítást és a tudósítót, hogy tessék szíves már eufemizmus nélkül nevén nevezni a dolgokat, a Hamász az egy terrorszervezet.

Igen, ez egy terrorszervezet, de!

Innét Izraelből szemlélve a helyzetet, emberközelből, nem a messzi hírek szükségszerűen elszemélytelenítő távolságából, igen, innét arca lesz a terrornak, személyisége és értelmezhető vonásai a gyilkosnak.

A Hamász terrorszervezet. A terrorszervezet minden ismérvének megfelel. Mégis megérthetjük-e, és ha nem, a megértés hiányában, képesek lehetünk-e változtatni a helyzeten, vagy maradunk, mint voltunk eddig is, tehetetlen áldozatok?! Pedig ez a doboz, hogy “terrorszervezet” túl nagy és általános meghatározás. Kényelmes és minden belefér. A doboz tartalma pedig a senki földje, a törvényen kívül helyezetteké, azoké, akikre többet nem nézünk emberként (a dehumanizáció, ugye a fasizmus legközönségesebb eszköze).

Drága barátom, viszont más esetekben milyen megengedő vagy! Kedvenc sorozatod a Vikingek, és napokig a képernyő rabjaként követed a főhős Floki történetét, ki valós történelmi figurát testesít meg, a csodálatos alkotót, ki egyben gyilkos is, természetesen. Gyermekkorunk indián hőseivel meg mi lesz? Tupak Amaruval, a szabadságharcossal? Ja, hogy az egész más? Hogy nem lehet ugyan azon mércével mérni, ezen vad korok embereit, mint a maiakat? Mások voltak az erkölcsi szabályok, és az értékek? Ezek a hősök tökéletesen megfeleltek a koruk és társadalmuk elvárásainak.

Valóban!

Hát most végy egy nagy levegőt! Az idő relatív – közhely –, de nem csak einsteini értelemben, hanem a mi általunk élt itt és most szempontjából is. Engedjük meg a gondolatot, hogy vannak kultúrák, népek, világok, melyek ugyan fizikailag valóban ebben a térben és időben léteznek, mint mi, de az ő általuk élt valóság, azok a társadalmi normák, amikről előbb is beszéltünk, egészen mások, a mai európai ember mércéjével nem mérhetőek. Más életről, halálról, világról, önmagukról és rólunk alkotott véleményük. Miért ítéljük meg őket, ha Flokit nem, a mi korunk és társadalmunk, kultúránk elvárásai szerint?

Amikor Hamászt terrorszervezetként kezelve nem tárgyalunk velük, csupán prolongáljuk a helyzetet. Ha viszont emberszámba vesszük őket, megértve indítékaikat, hozzáállásuk miértjeit, lesz esélyünk megegyezni.

Előbb vagy utóbb ez úgyis megtörténik. Meg vagyok győződve róla, hogy Netanjahu politikai környezetében is vannak, akik ezzel a nagyon egyszerű igazsággal tisztában vannak, csupán a jelenlegi populista retorikába semmikép nem illik bele. Igazán, csak az a kérdés, hogy hányan halnak még meg addig, amíg valóban meg nem születik a szándék a megegyezésre? Aztán leülünk tárgyalni, mint tettük a Fatahhal. Leülünk, megegyezünk a ma “terroristáknak” nevezettekkel, akiket likvidálni szoktunk, és az egyikük, majd Nobel Békedíjat kap.

Festőművész