Izrael megnyitja határát Szíria felé

A világszervezet, Izrael és Szíria megállapodtak abban, hogy október 15-én újranyitják az egyetlen határátkelőt Szíria és Izrael között a Golán-fennsíkon – jelentette be pénteken Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet New Yorkban.

Haley szerint az el-Kuneitra határátkelő megnyitása az ENSZ-békefenntartók munkáját is megkönnyíti majd. A kéksisakosok mostantól ismételten fokozottan figyelmet szentelhetnek az ellenségeskedések elkerülésének a Golán-fennsíkon – tette hozzá.

A térség egy részét Izrael az 1967-es háborúban foglalta el Szíriától és 1981-ben de facto annektálta. Ezt az utóbbi lépést a nemzetközi közösség nem ismeri el. A terület fennmaradó része továbbra is szíriai ellenőrzés alatt áll. A két szomszédos ország hivatalosan még háborúban áll egymással, a kettejük között kialkudott tűzszünetet és a Golán-fennsíkon húzódó demilitarizált övezetet az ENSZ megfigyelő missziójának (UNDOF) katonái ellenőrzik 1974 óta.

“Most Izraelen és Szírián a sor, hogy az ENSZ-békefenntartókat ellássa a szükséges hozzáférési jogosultságokkal és szavatolja biztonságukat. Egyben felszólítjuk Szíriát, hogy tegye meg az elengedhetetlen intézkedéseket ahhoz, hogy az UNDOF biztonságosan és hatékonyan telepíthesse erőit és zavartalanul járőrözhessen” – hangsúlyozta Haley.

Az UNDOF 2014-ben kivont csaknem ezer kéksisakost a térségből egy túszejtő akciót követően, a Kuneitra határátkelőt pedig 2015 áprilisában zárták le, miután iszlamista lázadó csoportok lerohanták a Golán-fennsík szíriai oldalának egy részét.

A szíriai kormányerők orosz légicsapások támogatásával júliusban szerezték vissza az ellenőrzést a térség felett. Az ENSZ csapatok pedig augusztusban kezdhették meg ismételten őrjárataikat a térségben.

Kuneitra szíriai oldalán a Bassár el-Aszad elnök kormányával szövetséges Oroszország katonai rendőrségének alakulatai járőröznek.

A múltban elsősorban a fennsíkon élő drúz nemzetiségű gazdálkodók által termelt almát szállították Kuneitránál hagyományos piacára, Szíriába, valamint a határ izraeli oldalán élő drúz közösség tagjai utaztak át dolgozni, tanulni, vagy családi okokból.

 

MEGOSZTÁS