Kínzással vádolja a Human Rights Watch a Palesztin Hatóságot és a Hamászt

Kínzással vádolja legfrissebb jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nevű emberi jogi szervezet a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóságot és a Gázai övezetet uraló, radikális Hamász szervezetet – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli honlap kedden.

A most nyilvánosságra hozott, száznegyvenkilenc oldalas jelentésben száznegyvenhét egykori fogvatartott – ellenzékiek, aktivisták és politikai ellenfelek – számoltak be arról, hogy fenyegették és a verték őket, és sokukat órákon át fájdalmas testhelyzetekbe kényszerítették.

A Két hatóság, egy út, zéró eltérés című jelentés több mint húsz olyan esetet sorol fel, melyekben bíráló újságcikkek vagy közösségi médiában tett bejegyzések miatt tartóztattak le embereket, vagy mert a hatóságokkal szemben álló szervezetek vagy csoportok tagjai voltak.

Az emberi jogi szervezet szerint a brutális kínzásokat széles körben alkalmazzák, és ez a Palesztin Hatóság és a Hamász “kormányzati politikájának tekinthető”.

“A palesztin biztonsági erők mind Ciszjordániában, mind a Gázai övezetben rendszeresen alkalmaznak erőszakot, megalázást, magánzárkát és verést, beleértve a rabok talpának korbácsolását, hogy ezzel vallomásokat és beismeréseket csikarjanak ki, valamint büntessék és megfélemlítsék a központi hatalom ellen fellépő aktivistákat” – áll a szövegben.

Főleg nyomot nem hagyó – úgynevezett sabe – kínzási technikákról van szó, ezek közé tartozik a fogvatartottak guggolásba kényszerítése, karjaik erőszakos magasba vagy hátrahúzása, és gyermekszékekre állításuk vagy ültetésük hosszú órákra.

A jelentés példaként egy köztisztviselőt említ a Gázai övezetben, akit barátja egy internetes közösségi oldalon bejelölt egy – áramszolgáltatási hiányosságok elleni – tiltakozó akcióhoz, és büntetésből a Hamász fogolytáborában súlyos fájdalmakat okozva napokig kínozták.

Ciszjordániában egy előállított újságíró kezeit a mennyezethez kötözték, és olyannyira fokozták a kötél szorítását, hogy később a fájdalomtól egy ideig nem volt képes használni karjait.

A Hamász és a Palesztin Hatóság rendszeresen kínozta egymás aktivistáit is az ellenőrzésük alatt tartott területeken – állítja a beszámoló.

A HRW felszólította az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és más nemzetközi hatalmakat, hogy ne nyújtsanak segítséget az üldöztetésekért és a visszaélésekért felelős palesztin szerveknek, köztük a Palesztin Hatóság és a Hamász kínzásokat végző biztonsági szervezeteinek.

A jelentés kitér arra is, hogy mind a Palesztin Hatóság, mind a Hamász tagadta a vádakat, és azt állították, hogy csak “elszigetelt esetekben” történtek visszaélések, és a felelős személyeket megbüntették.

A HRW azonban válaszukat elutasította, s hangsúlyozta, hogy a kínzások gyakorlata szemben áll azoknak az emberi jogi szervezeteknek az álláspontjával, amelyekhez a Palesztin Hatóság a közelmúltban csatlakozott, és miatta emberiség elleni bűnökkel nemzetközi bíróság elé kerülhetnek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.