Néhány napja megnyílt a Kvis 6 újabb, 5 kilométeres szakasza Észak-Izraelben. Ez magába foglal egy 1,7 km hosszú alagutat, egy három szintes csomópontot és egy 700 méter hosszú hidat. Az út további, 16 kilométeres részét 2019 elején nyitják meg a forgalomnak.

A „6 Hoce Cafon” vállalat, a 6-os autópálya új szakaszának üzemeltetője szerdán megnyitotta az elkészült részt a közúti forgalomnak. Ez az új északi szakasza az autópályának, mely 21 km hosszú, és Jokneam környékét Kirjat Ata környékével kívánja összekötni. Az első fázisban egy rövidebb, 5 kilométeres részt nyitottak meg, mely magában foglalja többek között az 1,7 km hosszú Jokneam alagutat.

Az új út mindkét irányban 3 sávos, áthalad a Tel-Kasis háromszintű csomóponton és egy 700 méter hosszú hídon északkeleti irányba. A második, mintegy 16 kilométer hosszú szakaszt 2019 elején adják át a forgalomnak, amely a 6-os autópálya teljes hosszát 188 kilométeressé növeli. A teljes projekt mintegy 2,5 milliárd sékelbe kerül. Az út végül várhatóan eléri majd Slomit, ennek a kezdeti tervezése már elindult.

Az út többi részéhez hasonlóan az új szakasz is fizetős lesz. A parkolási szolgáltatást üzemeltető Pango cég megállapodást írt alá a “6 Hoce Cafon” céggel, melynek értelmében a Kvis 6 új részeit az alkalmazás segítségével fizethetjük.

A 6-os autópálya északi szakaszaira vonatkozó fizetéshez – a Pénzügyminisztérium kérésére – az új működtető cég a meglévőtől független klíringrendszert működtet, ezért az északi szakaszon történő utazás külön regisztrációt igényel a “6 Hoce Cafon” webhelyén, függetlenül attól, hogy az úthasználó Pango-ügyfél vagy sem.

A többi szakaszoktól eltérően az új útszakasz használata forgalomtól függően más-más összegbe fog kerülni. Csúcsidőszakokban/nappali órákban (7:30-21:00) 4,16 sékel személygépkocsinként. Az alacsony forgalmú órákban 2,38 sékel az ár. Péntekenként 13:00 és 17:00 óra között számítják fel a magasabb díjat, míg szombatonként 17:00 és 21:00 óra között. A Pango azt állítja, hogy az applikáción keresztül történő fizetés mentesíti a járművezetőket az utazásonkénti 1,18 sékel begyűjtési jutalék kifizetésétől.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSThemarker