Szexért cserébe adott bírói kinevezést az ügyvédi kamara elnöke

efi nave

Efi Nave, az izraeli ügyvédi kamara elnöke szexuális ellenszolgáltatásokért segítette bírók kinevezését a rendőrség fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó 443-as osztályának vádjai szerint – jelentette a helyi média csütörtökön.

A kamara elnökeként tagja volt annak a kilenc főből álló testületnek, amely kinevezi és előlépteti a bírókat Izrael háromszintű igazságszolgáltatási rendszerében. 

A rendőrség azért tartóztatta le szerda reggel, majd a bíróság azért rendelte el házi őrizetét, mert a gyanú szerint néhány évvel ezelőtt elősegítette egy jogásznő bírói kinevezését szexért cserébe.

Azzal is vádolják, hogy hatalmi helyzetével visszaélve viszonyt folytatott egy másik bíró feleségével, akinek azt ígérte, hogy férjét kinevezteti a fellebbviteli bírósághoz – de az előléptetés később meghiúsult. Két további hasonló ügy részletei egyelőre hírzárlat alatt vannak.

A kamara elnökére már tavaly ősszel felfigyelt a helyi média, amikor az 50 éves, válófélben lévő férfi megpróbálta barátnőjét útlevelének ellenőrzése nélkül átcsempészni a határon, de közös külföldi útjukról hazatérőben elkapták a biztonságiak, amikor egyszerre próbáltak egymáshoz simulva átjutni a beléptetőkapun. Emiatt az ügyészség már akkor vádiratot nyújtott be ellene. 

A Nave személye körüli botrány jóval túlmutat egy szexuális bűnügyön, ugyanis megkérdőjelezi a jogrendszer tisztaságát és pártatlanságát. A botrány kényelmetlen helyzetbe hozta Ajelet Saked igazságügyi minisztert is, akinek Nave szövetségese és jó barátja volt. Saked az utóbbi években Nave segítségével többséget szerzett a bírókat kinevező grémiumban, amit számos köztudottan jobboldali beállítottságú jogász megbízatásához használt fel.

“Ez egy nagyon nehéz nap számomra igazságügyi miniszterként és nőként”- mondta Ajelet Saked egy konferencián ezzel kapcsolatban szerdán. A Jediot Ahronot című újság honlapja, a ynet szerint nyomozók kutatták át az ügyvédi kamara jeruzsálemi irodáját, és számos tanút beidéztek kihallgatásra.

Nehéz helyzetbe került Nave letartóztatásával Avihaj Mandelblitt főügyész is, aki szintén Nave közeli barátja, akit számos alkalommal láttak együtt vendéglőkben Sakeddel  és Navével. Ezért ebben az ügyben nem ő, hanem helyettese képviseli majd az ügyészséget.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.