Most, hogy országunk politikai egén szikrázó üstökösként új csillag ragyog, sőt már lassan árnyékba borítja egünk eddigi csillagát, itt az ideje megismerkednünk vele: Beni (Benjámin) Ganzzal.

Ganz 1959-ben született a magyar-magyarok, és erdélyi magyarok, akarom mondani magyar ajkú zsidók, vagyis magukat a világháború borzalmai után minél kevésbé magyarként meghatározni vágyó ex-magyarok, hazájukból kivetett új honfoglalók alapította dél-izraeli Kfar Ahim mosávban. (Magyarul azt is mondhatnánk, hogy Testvérfalván).

A falu alapítói, s Ganz szülei már nincsenek közöttünk, sajnos nem érhették meg, amikor fiuk Izrael huszadik vezérkari főnökeként egyenruhában Auschwitzban járt. Pedig nagy elégtételt jelentett volna nekik. Édesapja, Nahum Ganz, az erdélyi Szovátán született munkácsi haszid családban. Azonban a Bné Akivában és más jobboldali, vallásos cionista mozgalmakban felnőve váltott, és Izraelben vallásosként is a baloldali Mapai cionista mozgalom mosáv-, akarom mondani falumozgalmának egyik vezetője lett.

Malka Ganz (Weisz) Mezőkovácsházán, Kis-Magyarországon született. De eltűnt köztük a határ a második bécsi döntéssel, és mindketten a magyar zsidók háborús sorsát élték, deportálták, illetve munkaszolgálatra vitték őket. Családnevüket helyesen Ganz-nak írják, ami egyértelműen kiderül a Jad Vasem emléklapjából, amit Arie nevű, meggyilkolt édesapjáról maga Nahum Ganz adott be még a hetvenes évek elején.

“Szüleim holokauszt-túlélők voltak, és a soá jelen volt a ház mindennapjaiban. Benne volt a neveltetésben, a viselkedésben, abban, hogy tisztelettel bántak az emberekkel, benne volt az állam fontosságában” – nyilatkozta egyszer Beni Ganz. Ő bizonyosan nem fogja hagyni, hogy átírják Lengyelországban vagy Magyarországon a történelmet, hogy az egykori cinkosokat is áldozattá változtathassák – persze csak ha megválasztják.

A Ganz szülők Izraelbe érkezése nem volt egyszerű. Rögtön a háború után illegális alijával, alija bettel jöttek, de a britek elkapták, és Ciprusra internálták őket. Ott házasodtak össze, kihasználva a kényszerű pihenőt. Az állam megalakulása után végre elérhették álmaik földjét, de letelepedésük előtt Nahum Ganz még egy évig fegyverrel harcolt új hazájáért, házáért, szinte a szó szoros értelmében.

Egyetlen fiuk, Beni születésekor már nem voltak fiatalok, mindketten harminc fölött jártak. A gyermek a kibucok és mosávok gyermekeinek meglehetősen szokásos útját járta, amikor a bentlakásos Kfar Hajarok, vagyis Zöld Falu középiskolába iratkozott be, ahol az érettségi közismereti tárgyai mellett a mezőgazdálkodásra is tanítják a diákokat. Beköltözése napján levette a kipát, amit addig viselt. Nem volt valami jó tanuló, olykor ki is akarták vágni, de kiváló szervező volt, és rászokott a cigire.

Bevonulásakor, 1977-ben – fotó: Izraeli Hadsereg

Az iskola után – mint mindenki – bevonult, és cionista családi indíttatásából adódóan harci alakulathoz, mégpedig az ejtőernyősökhöz csatlakozott. Egészen négy évvel ezelőttig egyenruhában maradt, s igen gyorsan haladt felfelé a szamárlétrán. A hadsereg egyik legfiatalabb tábornoka volt a kilencvenes években. Előrejutását elsősorban személyiségének köszönhette.

A Ganz család szukot ünnepén, 1998-ban – fotó: családi archívum

“Az értékek embere, akiben nincs semmi gonoszság. Másrészt konzervatív, és nem valami úttörő. Az a fontos neki, hogy ne törjön össze a hajó” – mesélte egyik egykori munkatársa az egyik izraeli lapnak.

“Beni olyan ember, akivel öröm egy csapatban dolgozni, a partnerség és az azonosulás érzése megteremtésének művésze, nem próbál erővel befolyásolni, nyugodt, soha nem gyakorol nyomást. A probléma az – és ez sokakat őrületbe kerget –, hogy a döntéseket hajlamos elhalasztani másnapra, majd a következő napra, talán azért is, hogy eltűnjenek. De azt se feledd, hogy a halasztás nyitva hagyja a lehetőségeket ” – mesélte egy másik.

Szülei sírjánál – fotó: családi archívum

“Ganz, mint mindig, kiváló emberekkel vette körül magát, célorientált és fókuszált volt, és másokra hagyta az olyan területek kezelését, amelyek nem érdekelték” – emlékezett egy harmadik.

A terepen katonákkal egy gyakorlatozás közben – fotó: Izraeli Hadsereg

“Nem barát, hanem apa volt” – állítják volt beosztottjai, szinte mindegyikük nagy rajongója. Sokan számolnak be róla, hogy nem foglalkozik a kicsinyes intrikákkal, mintegy fölöttük áll, ezért sokáig “herceg” volt a gúnyneve a seregben. Azt is mesélik róla, hogy mindig a biztonságos utat választja, ha teheti, kerüli a kockázatokat.

Az Izraeli Védelmi Hadsereg 20. vezérkari főnökeként, 2011-ben – fotó: Izraeli Hadsereg

Ganz azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy az ezredfordulós libanoni kivonulás után felállt egy konferencián, amely összefoglalta a hadműveletet, és nyilvánosan bejelentette: “Nem sikerült.” Semmit sem takargatott, egyenként bemutatta a hibákat, kezdve a helyzet téves értékelésével. Egyenességével nagyon szembement sok, magát mindig fényező és mentegető tiszttel, amiért egyesek alaposan megharagudtak rá, mások viszont beálltak csodálói táborába.

Futás közben, 2019. január 25-én – fotó: Beni Ganz / Facebook

Munkatársai, ismerősei mind barátságos, jólelkű, megbízható és jó szándékú embernek írják le, s mosolyából is éppen az árad, ami Netanjahuból, a dörzsölt politikusból annyira hiányzik: Beni Ganz feltűnően és ordítóan Mensch – s remélem olvasóink pontosan értik, mire gondolok.

Púp a hátán ez az egész politika, de úgy érzi, muszáj, mert Netanjahu rossz irányba viszi az országot, és ezt meg kell akadályoznia. “Kizökkent a világ, ó kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt” – hallom lelki füleimmel. Legutóbb Rabin szemében láttam ezt a magas fokú undorodást a politika világától.

Bibi és Beni, Izrael két nagyon más Benjáminja. Április 9-én egy mensch megy szembe egy sok sebből vérző, az életéért – a börtön elkerüléséért – küzdő, s a győzelemért szinte mindenre kész emberrel. Egyikük Hamletként szenved az ország sorsáért elvállalt küldetése miatt, másikuk szomjazza a hatalmat, ez az éltető eleme. Igazi drámai hőseink vannak, tökéletes protagonista és antagonista, bárcsak lenne egy Shakespeare-ünk is.

Mose (Bogi) Jaalonnal, 2019. január 29-én – fotó: Beni Ganz / Facebook