Hivatalban lévő kormányfő ellen még soha nem emeltek vádat Izraelben

Az izraeli főügyész bejelentette, hogy vádirat benyújtását javasolja a kormányfő ellen. Néhány ezzel kapcsolatos jogi fogalmat érdemes megismerni:

Miért kell komolyan venni a vádemelést?

A 12-es tévécsatorna jogi szakértői is elmagyarázták, hogy a rendőrség sokáig és nagyon alaposan nyomozott mindhárom ügyben, bizonyítékok sokaságát gyűjtötték össze és elemezték ki, majd az ügyeket vádemelési javaslattal az ügyészséghez tették át. Ezek után a főügyész, annak tudatában, hogy a döntésének komoly, súlyos politikai következményei vannak, úgy döntött, hogy vádat emel Benjamin Netanjahu ellen három korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt.

A bűncselekmények közül a legsúlyosabb a שוחד – vesztegetés elfogadása. Ez olyan korrupciós bűncselekmény, amelyet a közhivatalt betöltő személy hivatali pozícióját kihasználva követ el. Súlyos bűncselekménynek számít,

akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható érte.

Két ügyben majd hivatali kötelezettség megsértése miatt vádolják Netanjahut, ez olyan korrupciós bűncselekmények gyűjtőneve, melyeket szintén hivatalos személy követi el, amikor előnyökhöz jut hivatali pozíciójának kihasználásával. A maximális büntetési tétel erre a bűncselekményre három év.

A vádirat benyújtása előtt még

Netanjahunak joga van a meghallgatáshoz.

Ehhez az eljáráshoz egyébként az izraeli jog szerint mindenkinek joga van, aki ellen bűntett miatt készült vádirat. Ebben a szakaszban lehetősége van meggyőzni az ügyészt (miniszterelnök esetében a főügyészt), hogy ne emeljen ellene vádat, mert a vádemelés nem közérdek, vagy egyéb ok a vádemelést feleslegessé teszi. Erre az eljárásra a vádirat közzétételétől számított 30 napon belül kerül sor.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.