izraeli parlament kneszet knesszet ulesterme belulrol izraeli zaszlo
A Kneszet (izraeli parlament) plenáris ülésterme a parlamenti szünidő alatt, 2015. - fotó: Roman Yanushevsky / Shutterstock

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett adatai szerint mintegy 5,8 millió izraeli jogosult a szavazásra az április 9-i Knesszet-választásokon, közel félmillióval többen, mint a legutóbbi 2015-ös szavazáson.

A jövő hónapban sorra kerülő választásokon a szavazásra jogosultak száma mintegy 434 ezer fővel, vagyis 8,1 százalékkal nő a 2015-ös 5,3 millióhoz képest.

A szavazók 79 százaléka zsidó, 16 százaléka arab, a maradék 5 százalék pedig más nemzetiségekhez tartozik.

Legtöbben, – 32 százalék –  a 40–59 éves korosztályhoz tartoznak. Őket követi a 25-39 éves korosztály (30%), a 60 vagy annál idősebb korosztály (25%), és a 18-24 évesek (14%).

A Központi Választási Bizottság 6,3 millió szavazásra jogosult személlyel számolt, de ezek az adatok nem igazán naprakészek, mivel magukban foglalták a hosszú ideje külföldön élőket, valamint az elhunytakat, akiknek státuszát nem frissítették.

A Központi Statisztikai Hivatal decemberi adatai szerint Izrael teljes lakossága 8 972 000 fő, ebből 74,3% zsidó, 20,9% arab és 4,8% más nemzetiséghez tartozik.

A szavazásból kimaradók vagy kiskorúak, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező nem teljes jogú állampolgárok.

Vasárnap a Központi Választási Bizottság közölte, hogy 43 párt indul az áprilisi Knesszet-választásokon, ami rekordnak számít.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSujkelet.live