Románia és Honduras Jeruzsálembe költözteti a nagykövetségét

Viorica Dăncilă román miniszterelnöknő - fotó: wikipedia

Először Honduras, majd Románia ígérte meg az AIPAC konferencián Washingtonban, hogy diplomáciai képviseletüket Jeruzsálembe költöztetik. Honduras “haladéktalanul” teszi meg.

Viorica Dancila román miniszterelnök jelentette be vasárnap az amerikai zsidó lobbiszervezet szokásos évi konferenciáján, hogy Bukarest lép, és Jeruzsálembe költözik. Ezzel megelőzheti Magyarországot, amely csak kereskedelmi képviseletet nyitott a múlt héten a fővárosban.

“Én, Románia miniszterelnöke és az általam vezetett kormány, Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába költöztetjük a nagykövetségét ” – mondta, az AIPAC-en beszédében. “Megígérhetem, Önöknek, hogy Románia hűséges barát, és az Izrael államot, s a zsidó népet támogató legerősebb európai hang marad”- tette hozzá.

Dancila konkrét időpontot nem nevezett meg, és nem először jelenti ki, hogy kormánya Jeruzsálembe kívánta áttelepíteni követségét. A ynet szerint Románia elnöke, akinek a hatáskörébe tartozik egy ilyen lépés megtétele, korábban már megtorpedózta Dancila ezen ígéretét.

Orlando Hernandez hondurasi elnök vele szemben azt ígérte, hogy haladéktalanul végrehajtja ezt a lépést, bár ez a helyzet sem egyértelmű: ő azt ígérte, hogy diplomácia képviselet fog nyitni Jeruzsálemben, a Rison-Lecioni-i nagykövetség kiterjesztését – bármit is jelentsen ez.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.