Mi vár ránk a jövő héten?

Nadav Eyal facebook bejegyzése

Fotó: zeevveez / Flicker

Magatok döntsetek róla. Néhány perce azt mondta Litzmann miniszterhelyettes – az, akit a rendőrség pedofilnak nyújtott segítség miatt hallgatott ki –, hogy a következő koalíció első ügye a legfelsőbb bíróságot megkerülő törvény lesz. Egy törvény, amely felszámolná, ha azt a kneszet is jóváhagyja, az Emberi méltóságról szóló alaptörvényt.

Ez azt jelenti, hogy bármely kormány (melynek nyilván megvan a 61 képviselőből álló többsége) egyszerűen azt csinál, amit akar, ha azt a kneszet megerősíti. Miért akarják ezt ennyire a harediek? Találjátok ki. Litzmann képviselőtársa a frakcióban, Mose Gafni a francia törvény elfogadásáról beszél, amely védettséget biztosít a kormányfőnek köztörvényes ügyekben (melyek már elkezdődtek, s része a meghallgatásának függvényében kiadott vádirat).

Feiglin Ciszjordánia teljes annektálását sürgeti, anélkül, hogy a palesztinok polgárjogokat kapnának. Ajelet Shaked a bírók megválasztási eljárásának megváltoztatásáról beszél, és az “alkotmányos fordulat” eltörléséről. Mindezek TÉNYEK, amiket ők maguk mondanak. Nem hírmagyarázat.

Egy elképzelt helyzettel példázom: Tegyük föl, hogy az állam el akarja venni a házatokat, és börtönbe akar küldeni benneteket egy különleges törvénnyel, mellyel a “hazafiatlan tetteket” büntetik. A törvény kimondja, hogy a legfelsőbb bíróság nem vizsgálhatja alkotmányellenességét, amennyiben legalább 61 képviselő fogadta el (ez ugye egy szűkös koalíció szokásos többsége). Amikor a börtönben lesztek, halljátok majd egy másik fogolytól, hogy a miniszterelnök minden fegyvervásárlásnál négy százalékot a saját zsebébe tesz. De a miniszterelnök nem állhat bíróság elé a védettségét biztosító törvény miatt, amit a legfelsőbb bíróság nem kaszál el, mert Ajelet Shaked kihúzta a bíróság fogait.

Egy olyan országban éltek majd, ahol tíz millióan laknak, de nem mindenki állampolgár.

Egy részük “lakos”, szavazati jog nélkül. Ugyanakkor Ti fogjátok fizetni a palesztin oktatási rendszert is, Ti lesztek felelősök a szemét elszállításáért náluk, mert felszámolták a Palesztin Hatóságot. Az állami tisztviselők és ellenőrök azt az utasítást kapják, hogy az egynemű szülőpárok nem kapják meg a heteroszexuálisoknak járó kedvezményeket, és ha a legfelsőbb bírósághoz fordulnak, akkor Feiglin pénzügyminiszter a határozatokat megkerülő törvény életbe lépését követeli, és meg is kapja. Mert úgy véli, hogy a melegek kultúrája és általában a homoszexuális életmód (erről ezen a héten beszélt) ellentétes az állam számára kötelező “halachikus kötelezettségekkel”.

Ez nem elképzelés. Ezek a pártok különböző követelései a jelen választásokon. Ez vár ránk a jövő héten a fülkékben. Erről döntötök.

*Látom a kommentekből, hogy többen össze vannak zavarodva. A legfelsőbb bíróságnak joga van érvényteleníteni törvényeket, éppen úgy, mint más bíróságoknak más demokráciákban. (Kivétel Anglia, ott másféle rend van, a felsőház, amely ellenőrzi az alsóházi törvénykezést.) Amerikában nem csak a legfelsőbb bíróság semmisíthet meg törvényeket és elnöki rendeleteket, és ezt gyakran meg is teszik. Hazudik, aki azt mondja nektek, hogy nem demokratikus, ha egy bíróság érvénytelenít egy törvényt. Ilyen egyszerű.

Nadav Eyal, a 13-as tévé külpolitikai szakértője. A bejegyzés héberül itt olvasható.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.