Benjámin Netanjahu voksolásra buzdít

Egy szavazóhelyiség bejárata - fotó: izraelinfo

Szavazásra buzdított Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki szokás szerint Jeruzsálemben adta le voksát felesége, Sára oldalán a keddi, előrehozott választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

“A szavazás szent cselekedet. Ez a demokrácia lényege” – mondta a kormányfő, amikor a jeruzsálemi Paula Ben Gurion iskolában leadta voksát. “Isten segedelmével Izrael győzni fog” – tette hozzá.

“Sokan azt akarják, hogy folytassuk azt a fantasztikus utat, amely Izraelt történelme legjobb évtizedébe vezette. Még sok dolgunk van, de parlamenti helyekre van szükségünk ehhez” – hangsúlyozta a kormányfő.

Előzőleg a tizenhármas tévécsatorna arról számolt be, hogy közel ötven rejtett kamerát talált a rendőrség a Likud választási megfigyelőinél az Izrael északi részén lévő arab településeken. A tévé szerint mintegy 1200 ilyen kamerát csempésztek be a választóhelyiségekbe, s a rendőrség felkérte az eddig meg nem talált rejtett kamerák viselőit, hogy adják le a náluk lévő készülékeket.

A kezdeményezés egyik vezetője azt nyilatkozta a Háárec című újságnak, hogy azért szerezték be a kamerákat, hogy megbizonyosodjanak róla, a Balad nevű arab párt nem éri el esetleg csalással a 3,25 százalékos választási küszöböt. Ha ez a párt nem jut be a kneszetbe, akkor megnő a jobboldali tömb aránya.

Jeruzsálemben megkérdezték a kormányfőt a pártja által elhelyezett kamerákról. Netanjahu azt felelte, hogy a törvényes szavazás biztosítása érdekében használták őket.

A baloldali, liberális Merec pártot vezető Tamar Zandberg Tel-Avivban szavazott. “Bevallom, aggódunk. A Merec az egész baloldali tömb kulcsa, ha a Merec elbukik, akkor a tömb is elbukik” – utalt arra, hogy pártja a felmérések egy része szerint a parlamenti küszöb körül áll, mivel szavazói közül sokan átpártoltak a Beni Ganz és Jair Lapid vezette Kék és Fehér pártszövetséghez, amely azt hirdette, hogy csak ők képesek véghezvinni a politikai fordulatot.

Ajmán Ode, a közös arab listából kivált Hadas-Tál nevű arab párt vezetője Haifán adta le voksát. “Ezúttal az apartheid és a demokrácia között is választunk” – mondta.

A választási részvétel úgy tűnik, alacsonyabb lesz az idén, mint négy évvel ezelőtt. Akkor délelőtt 10 óráig 14,3 százalék voksolt, most azonban a jogosultaknak csak 12,9 százaléka.