Izrael a Holdon landol! Csatlakozz hozzánk a történelmi pillanat élő közvetítésének megtekintéséhez, ami 21:45-kor kezdődik. A leszállási folyamat 22:05-kor indul. Találkozunk a SpaceIL Facebook és YouTube oldalán, valamint a 12-es, 11-es és a 13-as tévécsatornán is. Sok szerencsét!

Este fél 11 körül várható a nagy esemény, Holdra száll Izrael első holdjárója, a Beresit (Genezis)! Talán nem akkora nagy lépés ez már az emberiség történetében, de Izrael számára hatalmas.

Hatalmas ugrás Izraelnek – fellőtték a Hold-szondát!

Ha minden jól megy, a kicsiny, nyolc milliós Izrael lesz a negyedik nép a világon, amely eljutott a Holdra. A Beresit 47 napos utazás, 6,5 millió km megtétele után jut célba, hogy másfél méteres testének négy fémlábát megvesse a bolygón. És aztán mindenféle tudományos célok is vannak, de a legfontosabb: ott lesz Izrael kék-fehér zászlója a Holdon.

Az izraeli holdjáró százmillió dollárba került, amit magánosok dobtak össze, főként a Maurice Kahn nevű zsidó milliomos. A Jehudban, az Izraelinfo főhadiszállásán dolgozó mérnökök szerdán már aktiválták a Beresit motorjait az utolsó manőverre, és a legkisebb elliptikus pályára helyezték az űrhajót, ami azt jelenti, hogy mindössze két óra alatt teljesen körbeszállta a Holdat.

Itt az első szelfi az izraeli űrszondáról

A pálya legközelebbi pontján 15-17 kilométerre van a Hold felszíne felett. Ebből a magasságból tervezik az utolsó, és egyben legnehezebb manővert, a Földet-, akarom mondani Holdatérést.

hold ur genezis beresit urhajo

Itt, a SpaceIL Facebook oldalán nézhetjük majd élőben a landolást, itt pedig a Youtube oldalán.