Indul a Beresit-2 program

hold

Miután az izraeli Beresheet űrjármű múlt héten nem tudott biztonságos landolást végrehajtani a Holdon, a SpaceIL elnöke, Morris Kahn szombaton bejelentette, hogy azonnal elindítja a Beresheet 2 projektet: „Elkezdtünk valamit, és be kell fejezzük. Kitűzzük a zászlónkat a Holdra.”

A kis jármű, a világ első magán finanszírozású Holdra szállási projektje, csütörtök este egy leszállási kísérlet során belecsapódott a Hold felszínébe, valószínűleg egy technikai hiba következtében, ami a főmotor leállásához vezetett a landolás közepén.

Morris Kahn bejelenti a Beresit-2 projektet:

Buzz Aldrin korábbi űrhajós és a második ember a Holdon csütörtökön Twitteren fejezte ki sajnálatát a csapatnak, mondván, a projekt „inspiráló” volt.

„Soha ne veszítsétek el a reményt – a kemény munka, a csapatmunka és az innováció mindenki számára inspiráló!” írta Aldrin.

A dél-afrikai születésű milliárdos Morris Kahn szombaton a 12-es csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a Beresheet utódját előkészítő munkálatok vasárnap kezdődnek.

„A reakciók, amiket kaptunk, csodálatosak. A köszönet nyilvánítások és a levelek száma elképesztő,” mondta. „A hétvégén volt időm rá, hogy elgondolkodjak azon, mi történt, és az igazság az, hogy az emberek bátorítása a világ minden tájáról elképesztő.”

„Úgy gondolom, szégyen lenne, ha így hagynánk a dolgokat. Egy új projekt bejelentésével érkeztem: Beresheet 2. Elkezdtünk valamit, és be kell fejeznünk. Kitűzzük a zászlónkat a Holdra. A Beresheet 2-es projekt holnap kezdődik… A misszió csapata holnap összeül a munka megkezdéséhez.”

Bejelentését követően a Beresheettel együttműködő Israel Aerospace Industries azt mondta, hogy örömmel vesz részt a jövőbeni SpaceIL vállalkozásokban.

A Beresheet 2 esetében Kahn reményei szerint sikerül bevonni a nyilvánosságot, hogy vállalja a költségek egy részét, egy közfinanszírozási kampány révén.

A 12-es csatornának egy névtelen kormányzati forrás azt nyilatkozta szombaton, hogy a kormány támogatni fogja a projektet, bár egyelőre nem világos mekkora mértékben.

Kahn azonban nem számít a kormány segítségére: “Ha segítenek, jó, de mi a közösségre számítunk.”

A SpaceIL társalapítója, Yariv Bash szerint körülbelül két-három évet vesz igénybe egy újabb prototípus készítése.