A király meztelen – és már mindenki látja?

Avigdor Libermant kiszámíthatatlan, könyörtelen és bosszúálló politikusnak próbálják mutatni a halva született koalíció politikusai, de ezúttal én inkább mesternek nevezném.

Néhány hete, a választások utáni győzelmi beszédében Netanjahu még afféle könnyed gyermekjátéknak ábrázolta ötödik kormányának megalakítását “természetes szövetségeseivel”: hiszen mind tudjuk, hogy ki itt a legtapasztaltabb, legravaszabb politikus, kinek legnagyobb a hatalma, kinek hívó szavára, vagy csak csettintésére glédába áll a világ Trumptól Putyinig, Orbánról és a képességei és tehetsége számára szánalmasan kisszerű hazai pályáról nem is szólva.

De ez a hübrisz mára semmivé lett. Hétfői ún. sajtótájékoztatóján, ahol kérdezni szokás szerint nem lehetett, már csak egy ezer sebből vérző, politikai haláltusájában nyílt színen vergődő, megtört politikust láthattunk a vastag smink alatt. Liberman mester megmutatta, hogy az izraeli politikában nincs olyan, hogy “természetes szövetséges”. Akinek annyira beszűkül a politikai mozgástere, mint Netanjahunak, az nem számíthat kegyelemre.

Liberman mester, az Izrael a Hazánk Szovjetunióban és Likudban szocializálódott vezetője, az elmúlt hetekben sejtelmes és óvatos mondatokkal altatta el az általában vájt fülű izraeli újságírók, és a még ravaszabb politikusok figyelmét. Természetesnek tűnt, hogy belép a koalícióba, habár alaposan megkéri majd az árát a korrupciós ügyei miatt egyre zsarolhatóbb Netanjahutól, akárcsak a többiek, s persze főleg a harediek.

Erre puff, az  utolsó pillanatban egy látványos gesztussal letépte BB-ről a meztelenségét eddig rejtő leplet, s ma már mindenki láthatja, hogy teljesen védtelen, hiszen nincs más koalíciója, s ahhoz az egyetlen egyhez szüksége van Libermanra.

S közben az is nyilvánvaló, hogy az emberekkel ápolt kapcsolataival soha nem foglalkozó, s ebből a szempontból szinte autista Netanjahuval szembeni személyes bosszúról van szó. Liberman lépése rávilágít, hogy miközben Netanjahu pártja, a Likud bármely más politikusa játszva kormányt alakíthatna az április 9-i választási eredmények alapján, Bibi erre képtelen.

Bibi meztelen, mert korrupciós ügyei miatt legjelentősebb elvi szövetségese, a Kék-Fehér vele nem kormányoz, noha bejelentették, hogy rajta kívül a Likudból bárkivel. Pedig a választások alapján, a nagyon jelentős többségben lévő izraeli szekuláris jobbcentrum előtt soha nem látott lehetőség kínálkozik: valódi ideológiai akadályok nélkül, csak a Kék-Fehér és a Likud egységkormányával MOST meg lehetne szavazni a bevonulási törvényt, a civil házasságot, rendezni lehetne az állam és az egyház szétválasztásának legalapvetőbb kérdéseit.

És mindennek csak egy akadálya van, amit úgy hívnak, hogy Benjamin Netanjahu. Aki sebzett vadként előre menekül, s teljesen feleslegesen újabb választások kiíratásával próbálja megakadályozni, hogy más alakíthasson kormányt helyette.

S duplán meztelen: nem csak a rendőrség korrupciós vádjai, a már most börtönt jelentő kisebb ügyek miatt. (Miközben az igazán komoly, a gázmezők privatizálásáról, valamint a korrupt katonai közbeszerzésről, a tengeralattjárók és a hadihajók egyre gyanúsabb kérdéseiről még a nyomozás sem indult meg.) Azért is meztelen, mert amikor félreállása helyett kierőszakolja a választásokat, akkor ország-világ láthatja, hogy nem Izrael, hanem csakis a saját, személyes érdekei vezetik.

Izgalmas napokat élünk. Kíváncsian várom, hogy mit lép a Likud, mikor kerekedik felül a  józan ész, s látják be, hogy a korrupciós vádak árnyékában Netanjahu már rég nem a siker záloga, hanem olyan teher, amelyért súlyos árat fizethetnek egy valóban teljesen fölöslegesen kiírt újabb választáson.

A Likud tapasztalt, intelligens politikusai már bizonyosan látják a helyzetet, s csak néhány, az utóbbi években előtérbe került törtető nyalonc állt hétfőn a kamerák elé. S legalább ennyire érdekes kérdés, hogy a Likud kevésbé iskolázott, az ország déli perifériáján élő tipikus szavazótábora mikor ébred fel: ők mikor veszik észre Bibi király meztelenségét sok éves vakságuk után.