Család csak egy van – de az sokféle

Írd meg a véleményed – mi kitesszük

A “Hazon / חזון” – ideológiai-társadalmi mozgalom, amely Izrael államának zsidó vallási szabályok szerinti életvitelét támogatja, Jeruzsálemben új kampányba kezdett (nem csak) a melegek ellen. Táblákat tettek ki, miszerint “apa és anya = család. A bátorság normálisnak lenni.”

Vasárnap reggel, a szokásos menetrendben 06:45-kor elindultam otthonról hároméves kislányommal a bölcsi felé. Piszgat Zeev egyik utcájában jártam éppen, mikor az utca szélén harminc méterenként egy új plakátot vettem észre a következő felirattal:

Apa + Anya = Család
A bátorság normálisnak lenni.

Ma (csütörtök) délután lesz a melegek felvonulása itt, Jeruzsálemben, és mint minden évben, nagy botrányt kavar a rendezvény… De mikor a plakátot olvastam, nem is meleg barátaimra gondoltam, hanem magamra, és arra, hogy milyen mázli, hogy a lányom még nem tud olvasni.

Én egyedülálló anya vagyok, és egyedül nevelem a kis diktátoromat. 1995. augusztus 1-én alijáztam egyedül, 18 évesen (hátrahagyva családomat, és mindent, amit addig ismertem), mert itt, Izraelben akartam lenni, élni. Bátor voltam akkor. És bátor voltam négy évvel ezelőtt is, mikor úgy döntöttem, hogy bár egyedül vagyok, de szeretnék Anya lenni.

Életem legjobb döntése volt!!!

A Hazon szlogenje kitaszítja az egyedülálló anyákat/apákat, az elvált szülőket, az özvegyeket, és mindenfajta családi fészket, ami nem apából és anyából (együtt) áll. Sajnos idióták mindenhol vannak a világon, akik a gyűlöletet és a másság nem elfogadását hirdetik. De nem ez a normális, és nem ez a bátorság.

apa es anya csalad meleg
Apa és Apa = Család – A plakát egyik javított változata – fotó: Facebook

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.