Tlaib sírva fakadt: “Nagymamám szabad madárnak hívott – nem fogok megalázva visszatérni”

Rashida Tlaib michigani és Ilhan Omar minnesotai demokrata párti képviselőnők az amerikai kongresszust sürgették cselekvésre az izraeli beutazási korlátozás ügyében hétfőn tartott minnesotai sajtókonferenciájukon.

A két politikustól Izrael a múlt héten tagadta meg a beutazást, igaz, később Tlaibnak megadta a vízumot, de a palesztin gyökerű képviselőnő “a megalázó feltételekre” hivatkozva visszautasította azt.

A hétfői sajtókonferencián Rashida Tlaib – akinek nagymamája ma is a megszállt Ciszjordániában él – könnyekkel küszködve idézte fel gyermekkori tapasztalatait, amikor Jeruzsálemben tett látogatást.

“Amikor kislányként Palesztinába utaztam a szüleimmel, hogy meglátogassam a nagyszüleimet és a családtagjaimat, néztem, ahogyan édesanyámnak keresztül kellett haladnia a megalázó ellenőrzőpontokon, még akkor is, ha az Egyesült Államok állampolgára és büszke amerikai volt” – fogalmazott.

Majd felidézte Ciszjordániában élő nagymamájával nemrégiben folytatott telefonbeszélgetését, amikor a mostani tervezett látogatást vitatták meg.

“Azt mondta, hogy én vagyok az ő valóra vált álma. Én vagyok az ő szabad madara, hát miért is kellene fogolyként és meghunyászkodva visszajönnöm?” – csuklott el Rashida Tlaib hangja.

A két képviselőnő a kongresszust sürgette lépésekre. Ilhan Omar úgy fogalmazott: “Nekünk itt, az Egyesült Államokban konstruktív szerepet kell játszanunk. Évente több mint 3 milliárd dollárt adunk Izraelnek. Ezzel jelezzük, hogy fontos szövetségesünk a térségben és az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten. De e szövetségi viszonnyal nem fér össze a vízum megtagadása annak rendje és módja szerint megválasztott kongresszusi képviselőktől.”

A minnesotai képviselőnő hangsúlyozta, az amerikai törvényhozók “felelősséggel tartoznak kormányunk külpolitikájának ellenőrzéséért és azért, hogy mi történik azokkal a dollármilliókkal, amelyeket segélyként küldünk”. Omar hozzáfűzte: az izraeli döntés szerinte nem más, mint amerikai választott tisztségviselők tényfeltáró munkájának megakadályozása.

A sajtóértekezlet után a Fehér Ház szóvivője, Hogan Gidley hangsúlyozta: Izraelnek joga van ahhoz, hogy megakadályozza azoknak a beutazását, akik el akarják pusztítani az országot, és – mint fogalmazott – “a demokraták értelmetlen kongresszusi vizsgálatai itt, Amerikában nem változtathatnak azokon a törvényeken, amelyeket Izrael a saját védelmében hozott”. Gidley utalt arra is, hogy mindkét képviselőnőnek “jól dokumentálható” antiszemita megjegyzései, közösségi oldalakon publikált antiszemita bejegyzései és antiszemita kapcsolatrendszerei vannak.

A McClatchy című portál hétvégi jelentései szerint a kongresszus vezető demokrata párti politikusai azt fontolgatják, hogy jogi lépéseket tesznek Ron Dermer, Izrael washingtoni és David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete ellen a vízumok megtagadása miatt. E lépések egyike lehet egy olyan közlemény megszavazása, amely kifejezi a képviselők Ron Dermer iránti bizalmatlanságát, valamint egy felhívás a David Friedman elleni külügyi főigazgatói vizsgálat megindítására.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.