Összecsapások robbantak ki a Hezbollah és az izraeli hadsereg között

füst Libanonban

Izrael északi határán összecsapások robbantak ki a Hezbollah libanoni síita szervezet milíciája és az izraeli hadsereg között – jelentette a 13-as kereskedelmi televízió híradója vasárnap.

A Hezbollah erői állításuk szerint páncéltörő rakétával eltaláltak egy izraeli katonai járművet. 

Libabonból több rakétát lőttek ki izraeli katonai célpontokra. A libanoni al-Manar televízió beszámolója szerint egy katonai támaszpontot is eltaláltak, ahol nagyobb robbanás hallatszott. 

Az izraeli hadsereg a határ túloldalára irányzott, erőteljes ágyútűzzel válaszolt. Az izraeli tévék egyenes adásban közvetítik, ahogy becsapódnak a lövedékek és nyomukban füstfelhők emelkednek a magasba a határ túloldalán lévő Marún al-Rasz nevű falu környékén.

Az izraeli hadsereg már egy hete fokozott készültséget rendelt el a határ mentén, miután múlt vasárnap hajnalban drónok támadást hajtottak végre Bejrút Hezbollah uralta déli lakónegyedében egy precíziós rakétákat fejlesztő létesítmény ellen. 

Az incidens után Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője ellencsapást ígért a következő napokra izraeli katonai célpontok ellen, mert Izraelt vádolta a dróntámadással. Naszrallah fenyegetését követően megerősítették Izrael északi határán a katonai jelenlétet, és az utóbbi napokban teljes készültséget rendeltek el a térségben. 

Az Izrael északi határának négy kilométeres körzetében élőknek a polgári védelem utasítására otthonaikban kell tartózkodniuk, és megtiltották a civileknek a közlekedést is ebben a térségben. 

Az Egyesült Államok és Európa több országa terrorszervezetnek nyilvánította az Iránból irányított síita Hezbollah szervezetet, és katonai szárnyáról hasonló döntést hozott az Európai Unió is. 

Izrael északi határvidéke évek óta, a 2006 nyarán zajlott második libanoni háború óta csendes volt. A 2006-os harcok lezárása után az ENSZ békefenntartó katonái vették ellenőrzésük alá a szomszédos dél-libanoni határsávot, megakadályozva a Hezbollah jelenlétét.

Folyamatosan frissülő tudósításunk:

Hezbollah rakétatalálat ért izraeli katonai célpontokat; Gyanú: terroristák hatoltak be a határon

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.