Irán újfent Izrael megsemmisítésével fenyegetőzik

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka újfent Izrael megsemmisítésével fenyegetőzött hétfőn, és figyelmeztetett, hogy az iszlám köztársaságnak erre bármikor megvan a lehetősége.

Hosszein Szalami a gárdatisztek egyik teheráni rendezvényén arról beszélt, hogy negyven évvel az iszlám forradalmat követően Iránnak megvan a képessége „a hitvány cionista rezsim megsemmisítésére” – közölte a Gárda internetes oldalán.

„A forradalom második fázisában a sötét rezsimet le kell törölni a térképről, s ez többé már nem álom vagy ideál, hanem egy karnyújtásnyira lévő célkitűzés” – mondta Szalami.

Az Izrael-ellenesség az iszlám köztársaság külpolitikájának egyik alappillére az 1979-es forradalom óta.

A teheráni vezetés nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni radikális síita, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezeteket.

Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tavaly júniusban Izraelt „rosszindulatú daganatnak” nevezte, amelyet el kell távolítani és össze kell zúzni.

Iráni tábornokok ismételten fenyegetnek Izrael megsemmisítésével és azzal az állítólagos képességükkel, hogy rakétákkal el tudják érni Tel-Aviv városát. A teheráni vezetés hivatalos álláspontja azonban évek óta az, hogy Izrael a saját önteltsége okán fog eltűnni, s nem pedig egy esetleges iráni támadás miatt.