Örökké tartó átmenet

Fotó: Beni Ganz Facebook-oldala

B. Michael írása a Haaretzben

Néha nincs más választás, mint a nyögdelő haza megmentésére sietni. Mert önmagától nem sikerül felépülnie.

Nos, mindenekelőtt kissé javítani kell az „átmeneti kormányok” eltorzult imázsán. Ezek látszólag olyan kormányok, melyeknek a lehető legnagyobb mértékben le kell rövidíteni a hivatali idejüket. Mert kevés a hatalmuk, nincs támogatottságuk és korlátozott képességekkel és hatáskörökkel rendelkeznek. Viszont ha józanul, előítéletektől mentesen vizsgáljuk őket, az átmeneti kormányok mindennek éppen az ellenkezője. Vagyis valóban kevés erővel, képességekkel, támogatással, hatáskörrel és hatalommal bírnak, de pont ez az előnyük. Minden valamire való orvos ilyen kormányt írna fel egy olyan rongyos, szakadt, zavarodott és fáradt országnak, melyben intézményeinek birtokosai elveszítettek minden önkorlátozást és erkölcsiséget.

Egy részben cselekvőképtelen kormánynál nincs jobb egy olyan ország számára, amely elvesztette józanságát. Hiányossága válik erényévé. Átmeneti kormány nem tud egykönnyen háborút indítani (nincs társadalmi támogatás, és a benyújtott fellebbviteli bírósági tárgyalásokat addig folytatják, amíg a háború elveszíti időszerűségét). Nem képes hamis és hazug törvényeket elfogadni (nincs birkákból álló koalíció, mely jóváhagyna bármilyen utálatot). Nem képes nemzedékekre szóló állami kinevezéseket hozni közeli ismerősök számára (tilos). Nem tud bírókat kinevezni a noar hagvahot (telepes suhancok) körüli jogászok és segítőik közül (ez is tilos). És nem pazarolhat pénzt részeg szerencsejátékosként (nincs jóváhagyott költségvetés).

Röviden: ez a tökéletes kormány. Csak a napi aktualitással foglalkozhat, nagyon korlátozott kárt okozó képességgel. Pontosan, amire Izraelnek jelenleg szüksége van. Tehát nem kell aggódni a “rendes” kormány hiánya miatt. Az örökké tartó átmeneti kormány tökéletes kiút lehet a politikai csapdából. Ez olyan, mint az állam zárt osztályon való kezelése a gyógyulásáig, vagy amíg szükséges.

A jelenlegi helyzetben Benjamin Netanjahu ragadt a kormány élére. A gyógyulásnak, ha csak részben is, csupán akkor van esélye, ha ez az ember repül a hivatalából.

Szerencsére ennek is van lehetséges és kívánatos megoldása. A kormány megalakításának feladatát tegnap Beni Ganzra bízták. Mindössze annyit kell tennie, hogy megállapodást érjen el a Bibit repíteni szándékozó frakciókkal az alábbi módon: Ganz létrehoz egy 44 fős kisebbségi kormányt (Kék-Fehér, Demokratikus Tábor, Munkapárt), és további 21 mandátumos (Közös Lista, Izrael a Hazánk) koalíción kívüli támogatást kap.

Eddig nincs semmi új. De íme az újítás: a megállapodás azt is előírja, hogy néhány nappal a kormány megalakulása után Ayman Odeh és/vagy Avigdor Liberman bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen. Bizalmatlanság az újonnan támogatott kormányban. Természetesen a kormány úgy fog összeomlani, mint egy kártyavár, és ezzel átmeneti kormánnyá válik. De ezúttal Ganz vezeti, nem Bibi. A Ganz által vezetett átmeneti kormány hosszú napokon keresztül vezetheti az országot, frissítő józansággal, egészséges határokkal korlátozva, amelyek biztosítják, hogy ne kövessen el a korábbihoz hasonlóan túl sok értelmetlenséget, megszabadulva a fundamentalista és a nacionalista frakciók terhes világától. Ez egy olyan kormány, amely képes túlélni még 10 eredménytelen választási fordulót is.

És mi történik a kiebrudalt Bibivel? Olyan átlagos kneszet-képviselővé válik, aki félreülve várja a vádiratot, mint Deri, Litzman, Bitan és ki tudja, ki még. Kárt okozó képességétől megfosztva, mindennemű kormányban való részvételtől eltiltva.

A fent soroltakon túl Bibi és neveltjei megtanulják, hogy ha alkotmányos zsonglőrködéssel foglalkozunk, a másik oldal is tudja, hogyan kell azt játszani.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.