Az alábbiakban olyasmiről esik szó, amit a kereskedelemmentesség elve alapján reklámokból biztosan senki sem ismer, ám rövid összefoglalásunk után Ligeti Zsuzsi személyes beszámolója mutat be az olvasónak.
A Burn események nem fesztiválok, hanem egy művészeti közösség közös erejéből épített több napos találkozók. A sivatagba épített ideiglenes város akár kiállításként is felfogható, amelyet a végén el is égetnek a nevének megfelelően. Tíz alapelve között szerepel az aktív részvétel is, azaz mindenki mindent csinál: tervez, épít, előad, és mindezt önkéntesen.
Izraelben azóta létezik Burn-közösség, a Midburn, hogy az eredeti, Nevadában megrendezett eseményen, a Burning Manen járt, s onnan hazatért izraeliek megalapították, és szinte azóta rendezik meg évente a Contraburn eseményt is az amerikai idejében, annak kontrájára. Az itteni közösség kivételesen aktív más országokhoz képest, számos kisebb eseményével is — a következő visszaemlékezés is egy ilyenről mesél.
Negyedik éve vagyok az izraeli közösség tagja, ám „kontrán” most először vettem részt, az utolsó pillanatban csatlakozva. Meg sem fordult a fejemben, hogy menjek, ám a barátnőm, aki rábeszélt, végül rám hagyományozta a jegyét – szerencsémre.
A Burn események tématáborokból állnak, aminek előnyei a szocializálódás, a kisközösséghez tartozás a nagy közösségen belül, no meg a sivatagban árnyék, áram és víz előteremtése meghatározott mennyiségben. Hátrányai között van az e szolgáltatásokért fizetendő plusz ár, a tábori kötelezettségek, mint táborépítés és üzemeltetés, legyen az a tábor konyhája és/vagy a tábor ajándékának működtetése a teljes közösség számára. Ez az ajándék lehet zene és tánctér szolgáltatása, étel főzése és felszolgálása, italkimérés, sportlehetőség vagy akár a szabad nemiség támogatása is.
Én eddig minden egyes alkalommal tématábor tag voltam: először a 4playben ([forpléj]=szójáték az előjátékra utalva), szeretet körüli játékokkal 4 részben, második évemben Camp David-tagként westernes szalont építettünk zenés színpaddal és bárral, a téli Burnérot eseménnyel együtt a harmadik Midburnön is a „Szomszéd” táborban voltam, ahol arab–zsidó és homo–hetero szomszédolásra fókuszált a tábor. A magyar Juhéburnön amúgy a kék táborban laktam, amely a külföldi burnerek gyűjtőhelye is lett, én is közéjük kerültem, persze egyedüli magyarul is tudóként. Itt mégis tábor nélkül maradtam, de sebaj!
Önkénteskedést az eseményt felépítő és lebontó csapatnál és a vándorfelügyelőknél vállaltam, de végül egyikük sem alapított tábort, pedig előbbiek mindig a híresen legjobb konyhával dicsekedhetnek. A zsúfoltság olyan méreteket öltött, hogy már a nyitás előtt egy nappal sem fértem el egyikük közelében sem.
Ez az esemény maga a Kineret, azaz Genezáreti-tó (amelyen állítólag átsétált Jézus) és a Jordán folyó (amelyben Jézus megmerítkezett, pontosabban a később keresztelő meg szent előtagokat kapott János megmerítette őt) déli kereszteződésében lévő kempingben volt a sivatag kontrájára. A héber nyelv viccesen has-hátnak (beten-gáv) nevezi a semmittevős nyaralásokat, ami gyakran jutott eszembe az extrém hőség miatt szinte folyton vízben, tó-folyó között váltakozva. Ó, de csodás emlék is ez, a tűzforró nyárban a szintén meleg, de még mindig hűsítőbb vízbe csobbanni, pláne ugorva, főleg a tovább is hűtő hosszú ruhákban, bár csak mólóról a folyóba, ahol mélység is volt!
Talán a második éjjel kergetett ki hangyainvázió sátramból: vááááá, micsoda szörnyű emlék a matrac színét eltakaró hangyák tömege! A horrorisztikus látvány rögtön arra emlékeztetett, hogy magyarul hangyásnak hívják a bolondokat, és most újra, csak visszaemlékezve is mindenem viszket… Végül egy hangyátlanított lepedővel a bulizóknak fenntartott csendes sziget, a Biztonságos zóna tábor matracain aludtam.
Művészeti alkotások a vízben is voltak, pl. krokodil meg elektromos vízililiom, ám szárazföldön több látványosság várt: például a drótokból és nejlonalufóliából összerakott ufószobor, amely gombot tartott, az első napokban még működött, gombnyomásra zenét játszott fényjáték kísérettel vagy valami bölcsességet mondott, de elég gyorsan elromlott. Egy átalakított mikrohullámú sütő is műalkotás volt, amelyből a forgó tányér kivételével mindent kipakoltak, és helyette kis gyurma- vagy agyagfigurákból berendezett jelenet pörgött körbe-körbe, fényekkel és zenével kísérve.
Az engem legjobban lenyűgöző művészi alkotás egy színes, bárányos, elektromos szoborgyűjtemény a tengeri moszatos installációjával, zenére mozgó fényjátékkal, ráadásul egy játékkal, amely bár végül nem működött, mégis izgalmas volt. Amikor építéskor segítettem volna benne, az egyik alkotó kezében egy rakás nyakláncot láttam, rajta lógó bárányrajzzal. Kérdeztem, hogy mi ez, mire kaptam egyet belőle azzal, hogy tegyem csak el, majd meglátom. Egyik este meg is láttam a bárányok melletti villanyóraszerűségeket, pont olyan hellyel a közepén, mint a bárányos függőm, a zene is pont akkor hallgatott el, amikor odaértem, és helyette felszólítottak minden báránytulajdonost, hogy menjen a sötétben zajló játékhoz a villanyóra közelébe. A játék négyfős csapatokban zajlott volna, a „tűz-víz-repülő” módjára víz és szárazföldre – ha működött volna. Vicces volt, hogy senki sem értette, hogy mit hogyan hova, ám mindenki segíteni akart mindenkinek és okoskodott. Ám semmi nem történt, mire kiderült, hogy nem működik. Egy kislány elirigyelte a bárányos láncom, amit két-három kör sikertelen bénázás után örömmel oda is adtam neki, bár aztán hallottam, hogy nem kellett volna, mert máshol is lehet még ilyen bárányos játék, de akkor biztos láncosztás is újra lesz hozzá. Nekem játék nélkül is nagyon tetszett az ötlet, a zenés fényjáték megnyugtató és békés szépsége, öröm visszagondolni rá!
Burn esemény volt a tíz elv, a tématáborok és a művészet miatt, ám annak mégis kontrája, a kemping nyújtotta ivó- és mosdóvíz meg az áram luxusának köszönhetően – kihívás helyett kényeztető nyaralás, égetés nélküli Burn!
