Ezrek követelték Netanjahu lemondását a tel-avivi tüntetésen

Több ezren vonultak utcára tüntetni szombaton Tel-Avivban a korrupcióval megvádolt Benjamin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelve – jelentette a ynet című helyi hírportál.

A ynet beszámolója szerint Tel-Avivban mintegy ötezren gyülekeztek a Minőségi Kormányzás Mozgalom felhívására a “Lépjen vissza! Izrael fontosabb” mottóval meghirdetett megmozduláson, és erős demokráciát valamint erős Izraelt követeltek.

Fotó: Politzer Maymon Krisztina / Izraelinfo

Az igazságügyi minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az ügyészség vádiratot nyújtott be Netanjahu ellen hűtlen kezelés, csalás és vesztegetés miatt. Izrael történetében ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő miniszterelnök ellen emeltek vádat.

A kormányfő a vádirat benyújtását puccskísérletnek nevezte. Kedd este pedig több ezer támogatója fejezte ki szolidaritását a miniszterelnökkel a Tel-Avivban tartott rokonszenvtüntetésen.

Mint ismeretes, komoly politikai vihar dúl Izraelben, miután a főügyész csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt három ügyben is vádat emelt Netanjahu ügyvezető miniszterelnök ellen, miközben – úgy tűnik – végleg megszűnt az esélye annak, hogy egy éven belül a második választás után végre sikerüljön kormányt alakítani.

Fotó: Politzer Maymon Krisztina / Izraelinfo

Ez a zűrös helyzet tetejébe még hónapokig eltarthat, mert jogi és politikai értelemben is jó pár precedens nélküli helyzet állt elő, és könnyen meglehet, hogy a hatalmának minden egyes új hónapjáért fogcsikorgató küzdelmet vívó Netanjahu csak kora nyáron áll majd bíróság elé.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI