Ganz már március 23-án felesketné kormányát

Egy a részleteket közelről ismerő forrás szerint a Kék-Fehér elnöke nem fogja kihasználni a kormányalakításhoz rendelkezésre álló 42 napot, és azon lesz, hogy kevesebb, mint két hét alatt felálljon az új kormány. Úgy véli, hogy ha hétfőn sikerül Meir Cohent megválasztani Juli Edelstein Likudos házelnök helyébe, ez azt fogja jelezni, hogy szilárd tábor áll mögötte.

Beni Ganz Kék-Fehér elnök körülbelül két héten belül tervezi a kormány kinevezését, amelynek határideje március 23. – mondta a Haaretznek egy Ganz tervének részleteiben jártas tényező. Ganz jelenleg a Jiszrael Beitenu és a Közös Lista ajánlásainak megvalósításán munkálkodik, és becslése szerint vasárnap, miután megkapja a kormányalakításra szóló megbízást, azonnal nekiláthat a kormány tényleges összeállításának.

A Kneszet hétfőn fog felesküdni, majd a tervek szerint a Kneszet elnökét, Juli Edelsteint a Kék-Fehérhez tartozó Meir Cohennel váltják fel. Ganz úgy véli, hogy ha a váltás megtörténik, ez azt fogja jelezni, hogy szilárd politikai tábor áll mögötte, amelyre felállhat az új kormány.

A Kék-Fehér vezetőjének becslései szerint a Likud elnöke, Benjamin Netanjahu még rotáció nélkül sem érdekelt az egységkormányban, és várhatóan negyedszerre is a Kneszet feloszlatásán és új választások kiírásán lesz. Ezért Ganz nem szándékozik megvárni annak a 42 napos ciklusnak a végét, melyet a törvény a kormányalakításra szán, hanem kevesebb, mint két hét alatt bemutatja azt a Kneszetben.

A Haaretz-nek nyilatkozó forrás szerint Ganz azt feltételezi, hogy ennél hosszabb időszak alatt Netanjahu felhasználhatja miniszterelnöki hatalmát egy a Jiszrael Beitenu elnöke, Avigdor Liberman és a Közös Lista közötti konfliktus szítására, hogy megsemmisítse a megállapodást és meggátolja a lépést.

Zvi Hauser és Joaz Hendel Kék-Fehér tagokkal kapcsolatban, akik ellenzik a kormány létrehozását az arab Közös Lista külső támogatásával, a párt úgy döntött, hogy megváltoztatja a politikát. A Kék-Fehér egyelőre nem foglalkozik a kérdéssel, hanem először arra törekszik, hogy megállapodást érjen el Libermannal és a Közös Lista vezetőivel, abban a reményben, hogy Hauser és Hendel végül beállnak a sorba, és nem szavaznak a kormány megalakítása ellen.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.