Nyomon követjük és itt közöljük a koronavírussal kapcsolatos fontosabb izraeli fejleményeket. A cikk folyamatosan frissül…
21:20 Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy a koronavírussal fertőzött izraeliek száma 97-re emelkedett.
19:37 Mose Bar Sziman Tov, az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója közölte, hogy a hatóságok jelenleg nem zárják be az iskolákat és a tömegközlekedés is a megszokott módon üzemel. A minisztérium vezetője felszólította a munkáltatókat, hogy tegyék lehetővé a munkavállalók otthonról való munkavégzését.
Mose Bar Sziman Tov hangsúlyozta, hogy Izraelben mindenki, akinek láza van, köhög és légzési nehézségekkel szenved, vonuljon karanténba, majd két nappal a tünetek eltűnése után elhagyhatja azt. „Ez nem azt jelenti, hogy van korona-fertőzött vagy, ez egy megelőző lépés” – tette hozzá.
19:20 Benjamin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök bejelentette, hogy fontolgatja az egyetemi tanév megnyitásának elhalasztását. A kormányfő közölte, hogy a koronavírus terjedése elleni küzdelem részeként 100 főre korlátozza a zárt terekben tartandó összejövetelek megrendezését, bár szerinte lesznek kivételek. Azt kérte, hogy ha a konferenciák, rendezvények nem szükségesek, ne tartsák meg őket, és ne vegyünk rajtuk részt.
Netanjahu arra szólított, hogy kerüljük az ölelkezést, a kézfogást, a puszilkodást, mossunk kezet, köhögjünk zsebkendőbe, viszont nincs szükség maszk viselésére. Netanjahu szerint a fiatalokat nem fenyegeti a vírus, ám az idősebbeket annál inkább, ezért meg kell akadályozni a vírus terjedését.
19:10 Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 10 milliárd sékelt fordít az izraeli vállalkozások támogatására a koronavírus-válság miatt, hogy a gazdaság tovább működhessen, egy milliárd sékelt pedig az egészségügyi ágazatba fektetnek.
Netanjahu szerint nem kell áruhiányra számítani a komoly repülési korlátozások miatt, mivel az áruk túlnyomó többsége tengeri úton érkezik, és gondoskodni fognak, hogy ne legyen probléma.
18:30 Az izraeli Népesség- és Bevándorlásügyi Hatóság szerint 10 827 külföldi hagyta el az országot az elmúlt 24 órában, így az elmúlt két hétben távozó turisták száma 197 066-ra nőtt. Izrael péntek óta több mint 400 külföldi állampolgár belépését tagadta meg.
16:15 Az El Al izraeli légitársaság bejelentette, hogy 6400 alkalmazottja közül több mint 4500 főt fizetés nélküli szabadságra küld, további ezret pedig elbocsát, miután számos járat felfüggesztésre került a vírus miatt.
14:20 A Tel Avivi Egyetem fontolóra veszi a hallgatók mentesítését a tanulmányon való megjelenés kötelezettsége alól, az erről szóló tárgyalások jelenleg folynak. Az egyetem bejelentette, hogy már ezen a héten megkezdi a tömeges online kurzusok indítását. Az Egészségügyi Minisztérium ebben a szakaszban nem adott ki az egyetemi tanulmányokat érintő különleges iránymutatást.
12:30 A külföldre utazás egyéni felelősség, egyéni döntés – a Konzuli Szolgálat utazási tanácsai e döntés meghozatalában nyújtanak segítséget. A magyar Konzuli Szolgálat utazási tanácsai itt olvashatóak.
10:05 Az Ichilov kórház dolgozói közül tizenhatot házi karanténba küldtek, miután kontaktban voltak az egyik korona-beteggel.
08:44 A koronavírussal fertőzött izraeliek száma ma reggel 76-ra emelkedett. Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy 63 beteg van kórházi kezelés alatt és hét további úton van a kórházakba. További három beteget az otthonukban kezelnek, először a betegség Izraelben történt kitörése óta. Három másik beteget szabadon engedtek a gyógyulás után.
22:27 Az IDF szóvivője bejelentette, hogy jóváhagyták 100 további tartalékos katona toborzását az Izraeli Mentők megerősítése érdekében. Eddig összesen 200 tartalékost toboroztak erre a célra. 77 polgári alkalmazott mellett 2455 katona és állandó személyzet (anasej keva) tartózkodik karanténban.
22:15 A koronavírus-fertőzések száma Izraelben 75-re emelkedett (köztük egy 9 éves tel-avivi gyermek) – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium ma este. Ez 25 fővel több, mint ma reggel. Tegnap az új fertőzések száma 11 volt, tegnapelőtt pedig 14-el emelkedett.
Szerinted a koronavírus Izraelben...
- ...hamarosan országos járvány lesz, és leáll az élet (45%, 223 Votes)
- ...csak hisztéria, és holnapra vége (43%, 215 Votes)
- ...akármi is lesz, holnap alaposan bevásárolok (12%, 58 Votes)
Összes szavazó: 496
Előző napi fejlemények az izraeli koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: