Vesszen a korona: karanténkirándulás

Vízimalom volt egykoron - fotó: a szerző
Vízimalom volt egykoron - fotó: a szerző

Nyakunkon a ̶h̶u̶r̶o̶k̶ korona, minden zárva, s választhatunk: otthon végigücsörögjük a sabeszt, vagy kirándulni vonulunk úgy, hogy véletlenül se kerüljünk emberek közelébe. Mai hetiszakaszunkban hát csak mi leszünk, meg a természet. Ígérem, véletlenül sem látunk tömegeket, de ha bakancsra pattanunk, azért ma is bőven lesz részünk történelemben, érdekességekben észak-izraeli túránkon.

Tegyük le a kocsit Cfáttól nem messze a Nahal Amud nemzeti park parkolójában, ahol mellesleg szimbolikus összegért kempingezhetünk is, itt kell lefoglalni. Az illemhelyiség meglátogatása és a sapka-bakancs-kulacs szentháromság üzembe helyezése után bátran vágjunk neki a piros ösvénynek.

Egykori brit rendőrőrs – fotó: a szerző

Hamarosan egy hatalmas betontorzóba ütközünk, az egykori Ein Jakim alias Ein Thina rendőrségi épület maradványába. Történt ugyanis, hogy a britek az 1936 és 39 közötti arab felkelés ellen szerte az országban rendőrőrsöket emeltek, ez itt ennek az egyik példánya. Valamikor a Cfátot vízzel ellátó közeli szivattyúállomást védték, de ma már se szivattyú, se arab felkelés, se rendőrség, csak az otromba nagy betonromok.

Fotó: a szerző

Innen a fekete jelzéssel folytassuk utunkat Ein Jakim felé. Onnan tudjuk, hogy odaértünk, hogy egy nagy szivattyúházba ütközünk, s mellette egy gyönyörű diófába. Itt ömlik a Jakim forrás vize az Amud patakba, és itt elmorzsolhatunk egy könnycseppet a Jakim nevű kohenita család emlékére. A hagyomány szerint az ő emléküket viseli a forrás, mert ide költöztek, amikor a rómaiak lerombolták a Szentélyt hetvenben.

Fotó: a szerző

Cionista lelkünk ujjong, mert ezentúl a kék ösvényen megyünk egy mesterségesen kialakított vízvezeték mellett, mely hamarosan egy betonmedencéhez visz. Régen errefelé sok ilyen medence volt, éjjel elzárták őket, megteltek a patak vizével, aztán nappal innen locsolták a környező földeket. A patakparton ma is termő gyümölcsfák emlékeztetnek az egykor itt élőkre.

Nahal Amud, vagyis Oszlop-patak, erről a kőoszlopról kapta a nevét a patak – fotó: a szerző

És hamarosan egy nagy kőépületbe botlunk, ugyanis egy tizenhatodik századi ipartelepre kerültünk. Itt munkálkodtak az inkvizíció elől idemenekült szefárdok, vagyis spanyol zsidók. 1942 után tömegesen erre a vidékre költöztek, mert itt volt olyan patak, melynek sodrásával működtetni tudták gyapjúfeldolgozó kalapácsaikat éppen úgy, mint régebben Spanyolországban.

Itt volt a posztóüzem – fotó: aszerző

Technológiai tudásukkal, az általuk kitalált gyapjúkészítési módszerrel kiűzetésük után még majd két évszázadig kezükben tudták tartani ezt az ipart. Megérte idehajózni a nyersanyagot, felszállítani ide a patakhoz, ipartelepeikhez, aztán a kész cuccot visszahajózni Európába. Később aztán sajnos az angol és a németalföldi iparűzők is kitalálták a gyapjúbizniszt, ők meg vagy itt ragadtak cfáti szegény bölcsnek, és a kabala misztikus tanain, a szerencse forgandóságán rágódtak, vagy tömegesen továbbálltak jövedelmezőbb vidékekre az akkoriban felfutó török birodalomban, amely még a messzi Budát is bevette. Ez az épület meg malom lett amíg működött, egészen néhány évtizeddel ezelőttig.

Így működött a spanyol-zsidó módszerrel a gyár, a kalapácsok püfölték a gyapjút, míg kész nem lett

Ha jó az idő, márpedig az év nagy részében elég jó, akkor hamarosan csinos kis medencékbe botlunk, melyekben elvileg tilos pancsolni, de senkiről sem tudok, aki csobbant volna egy nagyot, és ezért bármiféle büntetést kapott volna. Pedig sokszor láttam már, ahogy a park felügyelőinek szeme előtt másznak kurjongató csoportok a vízbe. Ilyen ez az izraeli vircsaft – teszem hozzá: szerencsére.

Csobbanásra termett kristálytiszta medence – fotó: a szerző

Ha meleg az idő, akkor különösen jól tesszük, ha megmerülünk, mert a patak túloldalán vissza is kell másznunk a hegyre, fel az egyszer volt rendőrőrsig, aztán meg a kocsihoz. Nem lesz könnyű, sokszor megpihenünk, mire felérünk, de fönt a betonbódéban lehet kapni a leopárd mintás csokis jégkrémet, és ez sok mindenért kárpótol.

Úgyhogy félre az arcmaszkokkal, korona ide, kormányválság oda, bátran vágjunk bele. Ha jó az idő, nem vagyunk karanténra kárhoztatva, és még nincs tüdőgyulladásunk sem, akkor ettől csak egészségesebbek és ellenállóbbak leszünk.

A természet öle Nahal Amudnál – fotó: a szerző

Egy másik kirándulás ezen a vidéken, sok fotóval: