Az Egészségügyi Minisztérium új rendeletei a koronavírus megfékezésére

Az Egészségügyi Minisztérium új utasításai a koronavírus megfékezésére Izraelben.

1. Csak akkor hagyja el otthonát, ha feltétlenül szükséges (munkához, az alábbiakban meghatározott korlátozásokkal összhangban, valamint az élelmiszerek és gyógyszerek, orvosi szolgáltatások és egyéb alapvető szolgáltatások beszerzésére vonatkozó külön közzétett rendeletekkel összhangban).

2. Ne hagyja el otthonát, hogy parkba, játszótérre, tengerpartra, uszodába, könyvtárba, múzeumba, természetvédelmi területre vagy más nyilvános helyre menjen, kivéve a családokat gyerekkel vagy háziállattal (egyedül).

3. Ne tartson órákat és tanórán kívüli tevékenységeket, még minimális résztvevő mellett sem, beleértve a testnevelés órákat és az edzésekeg. Ez a rendelet vonatkozik mind a magán-, mind a nyilvános órákra és az iskolán kívüli tevékenységekre. A sporttevékenységeket legfeljebb öt fős csoportban lehet megtartani azzal a feltétellel, hogy tartják az egyének közötti két méter távolságot.

4. A társadalmi kapcsolatokat távkommunikáció révén kell fenntartani. Kerülje az olyan barátok és családtagok vendégül látását, akik nem az otthonában laknak.

5. Iránymutatások a veszélyeztetett népességcsoportok számára – idős emberek és bármilyen életkorú, súlyos krónikus betegségben szenvedők; hosszú távú légúti megbetegedések, beleértve az asztmát; autoimmun betegségek; szív-és érrendszeri betegségek; cukorbetegség; immunrendszeri rendellenességek; rossindulatú betegségben szenvedők, mindannyiuknak el kell kerülniük, amennyire lehetséges, otthonaik elhagyását, és a vendégül látást, kivéve az alapvető szolgáltatásokat. Kérjen segítséget a barátoktól és a családtól, hogy gondoskodjanak az ellátmányról.

6. A következő eszközök alkalmazásával csökkentjük az otthon elhagyásának szükségességét:

A. Távmunka, videohívások és konferenciák

B. Minden munkáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállalók között két méter távolság legyen, a személyes és a környezetvédelmi higiéniai szabályok betartsa mellett.

C. Szállítási szolgáltatások – csak a küszöbig

D. Fogászati ellátás – Az összes kezelés elhalasztása javasolt, és csak a feltétlenül szükséges és sürgősségi kezeléseket végezzék el.

7. Egészségügyi szolgáltatások igénybevétele

– Ha egészségügyi problémája merül fel, tanácsos egészségügyi távszolgáltatásokat igénybe venni, és amennyire csak lehetséges kerülje, a klinikára való belépést, az Egészségügyi Minisztérium online és a médiában közzétett iránymutatásaival összhangban.

– A karantén megkezdése után azonnal hozzon létre kommunikációs csatornákat az Egészségügyi Minisztériummal. Ellenőrizze online vagy családtagjaival, hogy mit tegyen, ha orvosi szolgáltatásra van szüksége (győződjön meg arról, hogy tudja, hogyan kell felvenni a kapcsolatot az Egészségügyi Minisztériummal, és hogyan tudja betartani az Egészségügyi Minisztérium irányelveit).

– Ha úgy érzi, hogy kezd beteg lenni, láz jelentkezik, légzési tünetekkel vagy anélkül, akkor otthoni karanténba kell vonulnia, és kerülnie kell a kapcsolatot a családtagokkal. A hőmérsékletet naponta kétszer kell mérni. Ha aggódik, vegye fel a kapcsolatot az orvosával vagy az Egészségügyi Minisztériummal megfelelő részlegével.

– Lázas betegség esetén a láz megszűnését követő két napig karanténban kell maradni. A család többi tagját csak abban az esetben kell karanténba helyezni, ha tesztjük pozitív a koronavírusra.

8. További magatartási szabályok:
– Kerülje a fizikai érintkezést, beleértve az ölelést és kézfogást.
– Ne nyisson ajtót a tenyerével.
– Kerülje az arcérintést.
– Gyakran mosson kezet.
– Szellőztesse otthonát, amennyire csak lehetséges.
– Fertőtlenítse a kilincseket és az ajtókat.
– Ne csókolja meg a mezuzát és más szent tárgyakat.
– Ne szívjon cigarettát, e-cigarettát vagy vízipipát – ez egy jó lehetőség a dohányzás abbahagyására!
– Ne használjon közös evőeszközöket az étkezésekhez, és ne ossza meg az ételt szájon át.
– Táplálkozzon egészségesen és végezzen testmozgást a lakásban.

A házon kívüli magatartás szabályai


1. Mikor megengedett a távozás

a. Ha sürgős orvosi ellátásra van szükség – Lázas és légúti tünetekkel küzdő betegek számára a távozás tilos, kivéve orvosi vészhelyzet esetén.

b. Munkavállalók – a kormányzati irányelvekkel és rendeletekkel összhangban külön kerül részletezésre.

c. Alapvető ellátmányért ki lehet menni, ha az nem rendelhető vagy hozhatja el egy családtag (idős vagy krónikus betegségben szenvedő betegek esetén).

d. Temetés – a résztvevők számának amennyire csak lehetséges, az abszolút minimumra csökkentése; csak közeli családtagok, tartva az egymástól való 2 méter távolságot. A zárt terekben való tartózkodás kerülendő.

e. A ház elhagyható 10 perces sétára elszigetelt helyeken vagy udvaron. A liftet egyedül vegye igénybe vagy tartsa a távolságot a többiektől.

f. Gyermekek gondozása – Két család gondozhatja egymás kisgyermekeit azzal a feltétellel, hogy ugyanarról a két családról van szó.

2. A házon kívüli magatartás szabályai


a. Személygépkocsi – Csak egy személy tartózkodhat járműben – hacsak nem ugyanazon háztartás családtagjai – kivéve, ha valaki kíséretre szorul; például evakuálás nem sürgős orvosi ellátás céljából.

b. A tömegközlekedést amennyire lehetséges, kerülni kell – a részletes utasítások külön lesznek közzétéve.

c. Ha nyilvános helyen tartózkodik, tartson két méter távolságot a többi embertől.

d. Gondoskodjon a kéz- és légzési higiénáról.

3. Magatartási szabályok a munkahelyen.


A teljes lista >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSujkelet.live