Réseket találtak az északi határkerítésen

fényrakéta
Világítórakéta a határon

Több órás, fényrakétákkal kísért éjszakai vizsgálat után az IDF bejelentette, hogy a libanoni határ mentén több ponton is megrongálták a kerítést. Izrael az Irán támogatását élvező síita Hezbollahot vádolja: “nagyon súlyos incidens”.

Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter közleményében mélyen elítélte a Hezbollah próbálkozásait, és felszólította a libanoni kormányt, hogy vegye elejét a hasonló incidenseknek.

Péntek éjjel az izraeli hadsereg világítórakétákat lőtt ki az instabil határtérségben, mert behatolási kísérletet észleltek a határ északi oldaláról, majd azt fedezték fel, hogy az Izrael határán álló kerítés három ponton is sérült. “Nem történt behatolás” – közölte a hadsereg szóvivője.

Izrael 2006-ban mintegy egy hónapig tartó háborút vívott a Hezbollahhal, amely patthelyzettel ért véget. Az ENSZ révén kieszközölt fegyvernyugvás értelmében a Hezbollah a határ térségében semmilyen katonai tevékenységet nem folytathat.

A síita szervezet egyelőre nem kommentálta az eseményeket, de az elmúlt napokban a Hezbollah és a libanoni kormány is azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette az arab ország légterét.

Két nappal korábban arról számoltak be, hogy egy izraeli drón egy Hezbollah járművet támadott, de utasainak még a robbantás előtt sikerült elmenekülniük.

A találat…
… és az eredmény
FORRÁSMTI, Ynet