Izraeli harci repülőgépek mértek csapást szíriai célpontokra

Izraeli harci repülőgépek Libanon felől közelítve mértek csapást katonai célpontokra az északnyugat-szíriai Hama tartományban – közölte a SANA állami hírügynökség csütörtök este. A tájékoztatás szerint csak anyagi károk keletkeztek.

Egy korábbi közlés szerint a szíriai légvédelem elhárított egy rakétatámadást, amely Miszjaf város határának térségét célozta.

Izrael az utóbbi két hónapban fokozta légitámadásait a damaszkuszi rezsimet támogató iráni erők létesítményei ellen.

Izrael szokás szerint nem kommentálta a légicsapásokról szóló értesüléseket. A Reuters hírügynökség hírszerzői forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy Izrael igyekszik fokozni támadásait a térségben, míg a nemzetközi közösség figyelmét a koronavírus-járvány elleni küzdelem köti le.

Iránnal szövetséges milíciák már régóta tevékenykednek Miszjaf térségében, ahol több támaszpontjuk is van.

Izrael már korábban elismerte, hogy több támadást is végrehajtott Szíriában a polgárháború 2011-es kitörése óta, mert stratégiai fenyegetést lát Irán egyre erősödő befolyásában.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.