Az ápolók szövetsége és a pénzügyminisztérium között megszületett egyezség szerint kétezer új ápolói állást hoznak létre az egészségügyi intézményekben, és időlegesen, a koronavírus-járvány elleni harc idejére több száz orvost és biztonsági őrt alkalmaznak.
Az ápolók és ápolónők sikerrel jártak, de tovább folyik a szociális munkások sztrájkja, akik fizetésük rendezését és a jelenlegi üres szociálismunkás-állások betöltését követelik a kormánytól. Ők az ország különböző pontjain egyre hevesebb, olykor útelzárásos tüntetéseket tartanak.
Az izraeli parlament (kneszet) koronavírus-témákkal foglalkozó bizottsága megvitatta és felülvizsgálta a kormány múlt csütörtöki korlátozásait, és enyhítette vagy eltörölte jelentős részüket, amelyeket nem támasztottak alá a bevezetésüket igazoló járványügyi adatok.
Nem fogadták el a tengerpartok és uszodák hétvégi látogatásának tilalmát, mert az adatok szerint csak nagyon kevesen kapták el a vírust ezeken a helyeken, és kedden szavaznak a vendéglőkről. A bizottság Likudhoz tartozó rebellis vezetőjét Benjamin Netanjahu miniszterelnök megfenyegette, hogy elmozdítja a kormányzati döntések megkérdőjelezése miatt.
A múlt heti döntések először a vendéglők pénteki bezárását írták elő, de a tulajdonosok fellázadtak, és megtagadták annak végrehajtását, mert nem akarták kidobni a már nagy értékben megvásárolt élelmiszer-alapanyagokat. Ezután a kormány meghosszabbította nyitva-tartásukat.
A koronavírussal foglalkozó kneszetbizottságtól származó információk szerint a testülethez eljutó egészségügyi minisztériumi adatok alapján igen csekély mértékűek a vendéglői fertőzések, és ezért ezek a létesítmények várhatóan ismét kinyithatnak, de eleinte valószínűleg a teraszokon történő felszolgálásra kell korlátozniuk tevékenységüket.
Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere ehhez már engedélyezte számukra a rendkívüli közterület-használatot, de az éttermek tulajdonosai egyelőre ragaszkodnak hozzá, hogy a biztonsági rendszabályok betartásával a belső, klímaberendezésekkel ellátott terek is nyitva maradhassanak a rendkívül meleg izraeli nyárban.
A kormányon belül működő gazdasági csúcskabinet módosította a múlt héten Benjamin Netanjahu által a helyi tévécsatornákon egyenes adásban bejelentett egyszeri pénzsegélyre vonatkozó rendelkezését. Az eredeti bejelentés szerint minden izraelinek 750 sékelt (mintegy 70 ezer forintot) juttattak volna, a friss elképzelés szerint azonban – a koalícióban részt vevő Kék-fehér párt követelésére – a legnagyobb keresettel rendelkezők nem kapnak belőle, a legnehezebb helyzetben lévők viszont több pénzhez jutnak.
A koronavírus tavaszi megjelenése óta 52 003 embernél mutatták ki a kórt Izraelben. Jelenleg 29 434-en fertőzöttek, 664 embert ápolnak kórházban, közülük 80-an vannak lélegeztetőgépen. A bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 415.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója