Gamzu nyitna, de Netanjahu vesztegzárat követel • Költségvetésen izmozik egymással Netanjahu és Ganz • Tömegek karanténban

Eredménytelenül ért véget a hétfői koronakabinet. Roni Gamzu koronafelelős a nyitás tervével érkezett a kedvező adatok birtokában, de Benjamin Netanjahu vesztegzárat követel. Nem született döntés, szerdára Gamzunak nyitás helyett új, zárást jelentő szabályozást kell készítenie. Gabi Barbas professzor a 12-es tévében értetlenségét fejezte ki, hiszen a szakmai vezetés javaslatokat dolgoz ki szakmai alapon, amit a politikusok vagy elfogadnak, vagy nem, de olyat még nem hallott, hogy politikai iránymutatások alapján készüljön szakmai javaslat. Netanjahu a Likud frakcióülésén a koronakabinet után elmondta, hogy augusztus utolsó két hetében teljes, országos vesztegzárat szeretne, de hajlandó tárgyalni az esténként és/vagy hétvégeken bevezetett zárlatról is.


Arie Deri ultraortodox belügyminiszter kezdeményezésére Izraelbe érkezhet 17 ezer külföldi fiatal. Közülük 12 ezren jesivabocherek, ötezren pedig különféle egyetemi programokon vesznek részt. Az ellenzék erősen bírálta a lépést, mivel nem tesz különbséget a vörös és a zöld országból érkezők között, és szerintük ellentétes Izrael jelenlegi érdekeivel a vírus megfékezésében.


Egy hónap alatt 416 ezer izraelinek kellett karanténba mennie. Több mint a felüket a telefonos helymeghatározás alapján kötelezték erre a hatóságok, mert a Sin Bet megfigyelő eszközei szerint legalább negyed óráig koronavírus fertőzött közelében tartózkodtak. Ezeket az értesítéseket számos érintett vitatta, általában inkább kevesebb, mint több sikerrel.


Az egységkormány megállapodás létrejöttében jelentős szerepet vállaló Arije Deri belügyminiszter, a szefárd ultraortodox Sasz párt elnöke hétfőn figyelmeztette a kormányzó Likudot és partnerét, a Kék-Fehért, hogy hagyják abba a koalíció félbontásával kapcsolatos fenyegetéseket, mondván, az izraeliek soha nem bocsátják meg nekik, ha ismét választásokra kerül sor. A Jahdut haTora askenázi ultraortodox párt egyik képviselője viszont azt mondta, hogy ha Netanjahu “egyéves”, a koalíciós megállapodással ellentétes költségvetési terve választásokhoz vezetne, akkor tiltakozik ellene.


Az izraeli csapatok számos bombát találtak a Szíriával közös határnál. A tegnap (Vasárnap) esti biztonsági incidenst követően, mely során négy terrorista megpróbált bombákat elhelyezni a szíriai határ mentén, az Izraeli Védelmi Erők csapatai a helyszín átvizsgálásakor egy fegyvert, és további, használatra kész robbanóeszközöket találtak egy zsákban, 25 méterre a határkerítéstől, izraeli területen.


A jeruzsálemi önkormányzat eltávolítja a városban maradt 360 nyilvános telefont. A városháza bejelentette, hogy felszámolják a város utcáin maradt összes 360 nyilvános telefont. Moshe Leon polgármester kijelentette: “A nyilvános telefonok eltávolítása a várost megújító fejlesztési terv további része. A már rég nem karbantartott telefonok környezeti veszélyforrássá váltak, amelyre valójában nincs szükség. Ez egy korszak vége.”


Izrael légicsapást mért a szíriai kormányerők több állására és létesítményére hétfőn éjjel. Mindkét fél egybecsengő közlése szerint harci gépekről és -helikopterekről indított rakétákkal történt a csapásmérés szíriai megfigyelő állásokra, légvédelmi ütegekre, információgyűjtő rendszerekre, harckocsikra. Teljes hír

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.