A rendőrök erőszakkal szétverték a Balfour utcai tüntetést

Szombat este a rendőrség eddig nem látott agresszivitással verte szét a Netanjahu ellenes tüntetést. Először egész héten húzták az időt a Húrok hídjától, Jeruzsálem bejáratától a Balfour utcához, a kormányfői rezidenciához vezető menet engedélyével. Végül nem adtak rá engedélyt, de az elutasító döntést sem adták át, hanem csak egy ezt tartalmazó computer ablakról készült képet voltak hajlandók megmutatni.

A mintegy másfél ezres tömeg mégis összegyűlt a hídnál, és útnak eredt. Már út közben voltak indokolatlan verések, amikor a rendőrség számos alkalommal utcákat zárt le előlük lovakkal ad hoc módon, és voltak, akik mégis arra – a rövidebb útra – próbáltak rátérni.

A következő felvételen Niso Guetta, jeruzsálemi rendőr-főfelügyelő saját kezűleg több tüntetőt ver, főként a fejüket. Világosan látszik, hogy a rendőrre senki nem emelt kezet, ahogy utólag ezt állította. A tömeg azt kiabálja: “szégyen”.

Niso Guetta, jeruzsálemi rendőr-főfelügyelő

A tüntetésnek ebben a szakaszában a tiltakozók feltalálták a “futva tüntetés” eddig ismeretlen fogalmát, mert erre a rendőrségnek nem volt ellenszere. Amikor futni kezdett adott irányba a tömeg, nem tudták megakadályozni a vonulást. Természetesen erről is készült dokumentáció.

Később a Balfour téren már este nyolckor elkezdték elszedni a rendőrök a tüntetőktől a dobokat és a dudákat, noha a legfelsőbb bíróság határozata szerint ezeket este fél tízig használhatják. Ekkor a tömeg az őket “ketrecbe” szorító, rendőrök által kirakott vas térelválasztókhoz vonult, és azzal dörömbölt. Az alábbi felvételen látszik, hogy erre is rendőri (tiszti) brutalitás volt a válasz.

Az igazán durva rendőri erőszak este tízkor kezdődött, amikor a rendőrség önkényesen “illegálisnak” nyilvánította a tüntetést, és felszólította az ekkor még tízezres tömeget az oszlásra. Az alábbi képen világosan látszik a tömegoszlatásnál használt brutális rendőri erőszak. A legfelsőbb bíróság Balfour-tüntetésekről született határozata időben nem korlátozta a tiltakozást, csak azt írta elő, hogy este 11 után nem szabad megafonokat használni.

A következő képeken a tüntetésről tudósító Orly Barlev újságírónőre támadnak a rendőrök. A felvételen is látszik, kiabál is, hogy “ne nyúlj hozzám”, amikor egy rendőr a mellét fogdossa. Később Tweeter bejegyzésében hívta fel rá a figyelmet, hogy a rendőrök a nőket fogdosták is, verés helyett-mellett ezzel próbálva elriasztani őket a következő tüntetéstől.

A rendőrök azt állítják, követ dobtak feléjük, és három rendőr megsebesült a tüntetők miatt, de erről semmiféle bizonyíték nincs, nem tudják megnevezni sem a sebesülteket, sem azt, akire állítólag követ dobtak, sem az állítólagos támadások körülményeit. A tüntetők képviselői szerint mindez hazugság, mellyel brutális fellépésüket próbálják igazolni.

Itt civil ruhás rendőrök is verik a fiatalokat.

És végül egy szívet melengető kép: a tüntetők, hiába verték őket, hiába találkoztak az eddig nem tapasztalt rendőri brutalitással, rendet raknak maguk után és összeszedik a szemetet. Rájuk mondják errefelé: a Föld sója, olyan emberek, akik szebb világot akarnak építeni akár önfeláldozás árán is.

A tüntetés végén a korábban rendőrök által vert tüntetők feltakarítják a teret...
A tüntetés végén a korábban rendőrök által vert tüntetők feltakarítják a teret…

Vasárnap több törvényhozó azonnali vizsgálatot követelt a szombati tüntetés erőszakos rendőri elfojtása miatt, a demokrácia védelmében.

A sok sérült tüntető közül az egyik: 81 éves férfi
A sok sérült tüntető közül az egyik, egy 81 éves férfi

A szerkesztő megjegyzése: És mindez miért? Benjamin Netanjahu székét megrengették a hetente visszatérő tömegtüntetések, és mindent elkövet ezek felszámolására. Netanjahu egyik leghűségesebb emberét, a Likud listáján a huszadik helyen álló, és – amennyiben működne a párt belső demokráciája, akkor miniszteri tárcára egyáltalán nem esélyes – Amir Ohanát nevezte ki belbiztonsági miniszternek. Ohana hálából csakis az őt magas székbe ültető Netanjahu kegyeit lesi, nem foglalkozik a demokrácia szabályainak betartásával és felügyeletével, a szabad véleménynyilvánítási és tüntetési jog gyakorlásának követelményével, noha ez lenne a rendőrség feladata a tüntetéseken. Ehelyett – törvényszegő módon – a tüntetés felszámolása a célja.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.