Háromszoros életfogytiglanra ítéltek egy zsidó szélsőségest

Háromszoros életfogytiglanra ítélt hétfőn egy izraeli bíróság egy izraeli szélsőségest egy 2015-ös támadásért, amelyben életét vesztette egy palesztin csecsemő a szüleivel együtt.

A Lodi körzeti izraeli bíróság májusban mondta ki Amirám Ben-Uliel zsidó telepes bűnösségét, aki rasszista indíttatásból egy gyújtóbombával megölte egy palesztin család három tagját Ciszjordániában.

A 25 éves Amirám Ben-Uliel 2015. július 31-én Molotov-koktélt dobott a Ciszjordániában található, Duma nevű palesztin falu egyik házára, ahol egy kétgyermekes házaspár élt. A szülők, Rihád és Szaad Davabsa belehaltak égési sérüléseikbe Ali nevű, másfél éves kisfiukkal együtt, és súlyos égési sérüléseket szenvedett másik fiuk, az akkor négy éves Ahmed is.

A bíróság szerint Ben-Uliel gondosan kitervelte tettét, amelyet az általa vallott radikális ideológiából és rasszizmusból eredően követett el. Az ítélőszék szerint a kirótt büntetés mértéke „megközelíti a törvény által kiszabható legnagyobb büntetési tételt”.

Orian Ben-Uliel, az elítélt férfi felesége az ítélethirdetés után újságíróknak elmondta, hogy a család a legfelsőbb bíróságnál fellebbez az ítélet ellen. „A bírák nem az igazságszolgáltatásra törekedtek. Helyette inkább úgy döntöttek, hogy mindenáron bűnösnek állítják be a férjemet” – fogalmazott.Mit érek a bíróság döntésével? Mire megy majd vele Ahmed? – mondta szintén újságíróknak hétfőn a bíróság előtt Husszein Davabsa, az életben maradt kisgyermeket nevelő nagypapa. Nem fog neki visszaadni semmit.

A Sabak, az izraeli belbiztonsági szolgálat korábban közölte, hogy Ben-Uliel beismerte a támadás megtervezését és végrehajtását, valamint azt, hogy volt két bűntársa. Állítása szerint bosszúból követte el tettét egy korábbi támadásért, amelyben palesztinok megöltek egy izraeli embert. Ben-Uliel tagja volt egy olyan – vezető nélküli – zsidó szélsőséges csoportnak, amely engedély nélküli helyőrségeket hoz létre Ciszjordániában, ahol pedig – a Gázai övezettel együtt – a palesztinok leendő államukat szeretnék létrehozni.

A mozgalomról ismeretes, hogy tagjai többször is megtámadtak palesztinokat, sőt izraeli katonákkal is összecsaptak olyan esetekben, amikor úgy érzékelték, hogy a kormány korlátozni akarja tevékenységüket telepesként.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.